A jéghídtól a hajóhídig
|
Pest és Buda szabad királyi városokat összekötő útvonal Duna-hídja. Dereglyékre épített fahíd, négy szoborfülkével. |
A glédák száma: |
45-47 |
Az áthidalt nyílás az egyes glédák között: |
4-5 m |
Pályaszélesség, 2 nyomsáv: |
kb. 5 m |
Hídhossz: |
kb. 350 m |
A budapesti Duna-hidak építését megelőző időkben a partok közötti kapcsolatot a természet nyújtotta átkelési lehetőségek mellett komppal, repülőhíddal, vagy hajóhíddal bonyolították le.
A természet-adta sovány lehetőséget nyáron a kis vízhozam mellett kialakuló gázlók, kemény teleken a befagyott folyó jege adta, melyet - a feljegyzések szerint - „hizlaltak", azaz locsoltak és ráhintett szénával tettek még vastagabbá.
A repülőhíd a kompközlekedés egyik módja. Általában ott alkalmazzák, ahol rendszeres és nagy a forgalom, az áthidalandó víz pedig széles. Előnye a komppal szemben, hogy kikötése a parthoz egyszerűbb és némi időmegtakarítással jár. Az átkelőhelytől a folyásiránnyal szemben, a folyó szélességének két-háromszorosára tehető távolságban erős és biztos horgonyt vetnek, s ezen függ - hosszú kötélen — a hidas (lapos fenekű dereglye, később kettős, katamarán testtel, lovak, kocsik, emberek szállítására). A hosszú kötél lehet a víz alatt, amint az kisebb folyókon lenni szokott, de lehet a vízszint fölött is, amely esetben csónakok támasztják alá. Ebben az esetben hordalék, uszadék nem akadályozza szabad mozgását. A hidast a víz sodra - a kormánylapátra, illetve a hajótestre gyakorolt erő - hajtja egyik partról a másikra.
A hajóhíd a járművek számára az előbbieknél fejlettebb és nagyobb teljesítőképességű eszköz. Üzembentartása, nem csekély munkával jár, tehát alkalmazása csak ott kerülhet szóba, ahol a szükséges munkaerő rendelkezésre áll és a nagyobb forgalom feltételei is biztosítottak. Buda térségében ezek a feltételek már az ókorban fennállottak és az óta is megmaradtak. Csupán a középkorban, amikor Magyarország szinte állandó hadszíntér volt, kellett időszakonként nélkülözni a dunai átkelésnek ezt az eszközét. (Csak időszakonként, hiszen a mindenkori megszálló csapatoknak, hatóságoknak is szükségük volt átkelési lehetőségre.)
A római átkelő eszközök mindegyike ismeretes volt Buda térségében. Kompok működtek, melyeket a római hadsereg tartott fenn, hogy ily módon biztosítsa a limes (ebben az esetben a Duna) ellenoldalán levő őrtornyokkal és ellenerődökkel a kapcsolatot és azok ellátását.
A címkép: Barabás Miklós vízfestménye
Létszáma a Duna egész hosszán körülbelül egy légiónyi, tehát tízezer ember lehetett. Nagyon valószínű, hogy egyes esetekben, vagy különleges alkalmakkor a kompok egyikét-másikát repülőhídként működtették, bár erre bizonyíték nincs.
|
2. kép: Római hajóhíd Traianus császár oszlopának egy relief-részletén |
|
|
3. kép: A török-kori Buda és Pest Lewenclavius Neuwe Chronicája alapján 1617-ben. A képen a Pest déli kapuja és a budai vár Vízi rondellája között kihorgonyzott hajóhíd is látszik |
Az ábrázolások alapján tudjuk, hogy ismerték a bárkákra, vagy felfújt állatbőrtömlőkre fektetett hajóhidat. Bél Mátyás azt írja Valentinianusról, hogy„a sebtében összetákolt hajókra gyors munkával deszkapallókat fektetett és e hajóhídon, a másik részen átkelt a quad okhoz".
A hajóhidakat a kortárs Vegetius könyve is megemlíti, a szárazföldi hadsereg létszámának leírásában. Eszerint a folyókon való átkeléshez egyetlen fatörzsből kivágott csónakokat, úgynevezett monoküloszokat használtak. Ezeket egymás mellé felsorakoztatták, rájuk deszkákat helyeztek, így létesültek szinte pillanatok alatt a hajóhidak. A leírás szerinti hajóhíd - kisebb vízfolyások áthidalására - bizonyára bevált, de a Dunára nem alkalmas. Buda térségében valószínűleg nagyobb dereglyéket használtak a hajóhíd építéséhez. A Vegetius könyvében említett folyami cirkálókon, az úgynevezett liburnákon viszont faépítmények is álltak, így inkább kompok számára felelhettek meg. A XIX. század végén, a budapesti Duna-szakasz szabályozásakor, az akkor elkotort Fürdő szigeten megsemmisült néhány római-kori cölöpcsoport. Ezeknek helyzetét Zsigmondy Gusztáv mérnök mérte fel. A munkákat Rómer Flóris is figyelemmel kísérte. A feltárt cölöprácsok helyzetét ma már csak ezek a rajzok őrzik, azonban, mint lehetséges hídalapozási technológiát, még a XVIII. században, a nagynyílású kőboltozatok esetében is alkalmazták. A mai Hajógyári szigeten, a budai parton, illetve a Rákos patak torkolatának közelében korábban megfigyelt és adatolt maradványok ma már nem, vagy nehezen kutathatók.
|
4, kép: Buda ostromát ábrázoló rézkarc. Megjelent 1684-ben. Figyelemre méltó a Pest északi kapuja és a Víziváros közötti - éppen |
A középkori hidakkal kapcsolatban a királyi rendeletek sora szabályozta a kötelező áthaladást (vámhely!), a vámfizetés mértékét, a kötelező karbantartást. Jelentős településeink, így Óbuda, Pest és Buda (illetve előd-településeik) is éppen az átkelőhelyek jelenlétének, biztonságos és rendszeres üzemelésének köszönhették virágzásukat.
Szent István és utódai a kialakított egyházszervezet számára különböző jövedelmező adományokat tettek. Így a pesti rév és vásár jövedelméből a tihanyi Szent Mária és Szent Ányos apátság részesült (1055 körül és 1093); a pesti rév és Kerepes vámjából a budai Egyház (1148); a pesti vámból a Szent Endre szigetén működő monostor (1196-1204).
A tatárjárás után kialakul a budai Várhegy település struktúrája is. A déli, Kreinfeld-i kapu a Tabánra, az Ördögárok völgyére nyílt, a pesti révhez vezetett.
Zsigmond király (1387-1437) így rendelkezett: „...Ezenfelül a vámbirtokosok, akik a hidak, vagy hajók használatáért vámot szednek, mindenkor azon legyenek, hogy ... kellően kiigazítva tartsák fenn, akképpen, hogy az utasok és vámfizetők ... akadály nélkül, szabadon kelhessenek át,..."
Feljegyzések arról tudósítanak, hogy Zsigmond kőhidat is akart „veretni" a két part közé. Ennek dokumentuma azonban nem ismert.
Az irodalom tud arról is, hogy Mátyás király udvari építésze, az olasz Averalinus is tervezett hidat Budára.
Terveit a XIX. század végén fedezték fel a velencei Szt. Márk Könyvtárban. Részletei felkutatásra várnak.
Bármiként is, a két középkori városnak igen nagy volt a forgalma, ez pedig a kor műszaki színvonalán álló átkelőeszköz nélkül nem lett volna lehetséges. Oláh Miklós így tudósít 1536-ban: „Buda városa híres az olasz, német, lengyel és korszakunkban a török kereskedőkről is, akik ide, mint egész Magyarország emporiumára (kereskedelmi gócpont) jönnek össze." Pest „borairól... és ezen kívül minden más áruiról is híres. Nagy a kereskedők ideözönlése. Lengyelek, sziléziaiak és több, más nemzetbeliek vásárolnak itt bort."
A XVI. századi hajóhíd létezéséről biztos tudomásunk van. Ez a török basák egymás közti levelezéséből, s ezen kívül korabeli ábrázolásokból megnyugtató bizonyossággal állítható. A legkorábbi írásos emlékeink szerint a híd már 1556-ban készen állt. Erre a tényre utal egyik defterünk, amely szerint a hajóhíd felszereléséhez hajóköteleket vásároltak 110 akcse értékben.
|
5. kép: Buda és Pest látképe. A rézmetszet F. B. Werner rajza után készült. A repülőhíd a Vízi rondella és Pest váci kapuja között halad |
|