Kőműves, burkoló, szobafestő, lakásfelújítás, falazás, vakolás, betonozás, ,szobafestés, festés, mázolás, tapétázás,
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Felujítás és építés! Tel: +36 20 594 0260
 
Aktuális árak
 
Lakásfelújítási munkák Árak
 
Építkezőknek ,telek és lakásvásárlknak
 
Éptőmesterség
 
A népí építészeti emlékek védelme I.

A falusi lakóházak iránti érdeklődés a 19. század második felében bontakozott ki Európa északi és nyugati felén, majd némi fáziskülönbséggel a kontinens többi részén is. Az érdeklődés a nemzeti kultúrák kialakulása sodrásában erősödött meg, amikor a kultúra forrása, eredete, ősi magja, az „archetípus” keresése vált a meginduló etnográfiai kutatások célpontjává, erősítendő a nemzeti tudatot és megmentendő a régi értékeket. Ebben a sodrásban fordult a figyelem a parasztság „ősi” kultúrája felé, és csakhamar megsokasodtak a vizsgálatok a nyelv, az irodalom, a zene, a folklór és a népművészet mellett a falusi építészet vonatkozásában is. A főleg német és osztrák kutatók nevéhez fűződő vizsgálatok a lakóházat vették célba, táji változataikat rendszerezve, típusokat alkotva, keresve azt az alaptípust, melyből a nemzeti építészet kialakult (Bedal, K. 1993).

Az építmények megvédéséről, a jövő számára történő megmentéséről a század utolsó harmadáig nincs szó. Az érdeklődés kiszélesedését jelzi azonban, hogy parasztházak megjelentek a világkiállításokon a század második felében, elsősorban szociálpolitikai célkitűzésekkel. A kiállított, némiképp idealizált házakat mintának szánták munkások és parasztok részére, olcsó és igénytelen, de egészséges lakásként. Anyag- és szerkezeti hűségre nem törekedtek. A kiállítók a célt ugyan nem érték el, de az 1867. évi párizsi, majd az 1873. évi bécsi világkiállításon bemutatott, a különböző országokból és nyelvterületekről származó lakóházak és szakrális épületek, nem hiteles kialakításukban is növelték a nagyközönség és a kutatók érdeklődését az egyszerűbb néprétegek épületei iránt, és lehetővé tették a később oly fontossá váló összehasonlítást a különböző országok és tájak falusi lakóházai között. A bécsi kiállításon kilenc parasztházat állítottak ki, közülük hetet a Monarchia területéről, melyek többé-kevésbé eredeti berendezéseikkel együtt nagyon népszerűek voltak a látogatóközönség és a kiállításról tudósító újságírók körében. A házakról ismertető füzeteket adtak ki és Karl Julius Schröer a kiállítás vezetőinek felkérésére a parasztházakról értékelő elemzést készített, mely már szinte néprajzi munkának tekinthető (K. Csilléry K. 1980). A bécsi példát másutt is követték a század utolsó két évtizedében a környező országokban is (pl. Lembergben és Prágában), látványos érdekességként mutattak be parasztházakat a különféle kiállításokon. Többször szerepeltek a bemutatókon berendezett parasztszobák, mint az 1885. évi országos kiállításon Budapesten (Balassa M. I. 1972), majd az 1938–1940 közt megrendezett mezőgazdasági kiállításokon (Vargha L. 1985). Ezeket az épületeket, illetve kiállításokat azonban zárás  után lebontották, a berendezett lakások bútorai és más berendezési tárgyai nem kerültek múzeumokba.

Az azóta eltelt közel másfélszáz év alatt a népi építészeti emlékek megvédésének alapvetően két módszere alakult ki: az építmények áttelepítése szabadtéri múzeumba, illetve az épületek helyben történő megőrzése, műemlékké nyilvánítása és bemutatása.

SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMOK

A svéd Arthur Haselius jutott először arra az elhatározásra, hogy a különböző svéd tájakat és népcsoportokat jellemző építményeket egy helyen összegyűjtve, állandó kiállításként őrizzék meg és mutassák be. Haselius megtekintette az 1873. évi bécsi kiállítást, és az ott látottak nagy sikere arra ösztönözte, hogy kezdeményezze hazájában egy ilyen múzeum megvalósítását. Törekvése, kutató- és gyűjtőmunkája, majd a kiválasztott objektumok folyamatos áttelepítése eredményeként 1891-ben nyílt meg Stockholmban az első „igazi” szabadtéri néprajzi múzeum, a Skansen, amely az építészeti emlékeket múzeumba tömörítve, a világon elsőként valósította meg azok hosszú időre történő megóvását. A stockholmi Skansen példát mutatott, és e példamutatás nyomán létesültek a szabadtéri múzeumok először Skandináviában, majd Európa más országaiban (Zippelius, A. 1974; Jansen, M. 1993).

A szabadtéri kiállítás gondolata hazánkat sem hagyta érintetlenül. A bécsi kiállítás, majd a későbbi hazai bemutatók példája nyomán, a Skansen megnyitása és sikere után kézenfekvő volt, hogy a honfoglalás 1000. évfordulójára szervezett országos kiállításban a falu építészeti hagyománya is helyet kapjon. Az akkoriban társasággá szerveződő néprajzkutatók és építészek szorgalmazására 1893-ban született döntést követően a népi építészeti kiállítás megvalósítása néprajzos szakemberek kezébe került. Végül is – Hermann Antal és Vikár Béla betegsége miatt – Jankó János egyedül kapott megbízást arra, hogy az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Faluja tervét elkészítse. Az addig ismert adatokra és némi terepmunkára alapozott terv 31 falusi lakóház felépítését irányozta elő a millenneumi kiállítás területén csoportosítva. Végül is különféle okok miatt 24 lakóházat építettek fel és rendeztek be, melyekhez néhány más építmény is csatlakozott. A parasztházak a történeti Magyarország különböző vidékeiről származtak, és a magyar házakon kívül a nemzetiségek is képviseltették magukat lakóházaikkal.

A Néprajzi Falu megvalósítása érdekében Jankó János hatalmas kutatómunkát végzett. Koncepciója, feltárási módszerei korában a legkorszerűbbek közé tartoztak, gyűjtései, feljegyzései, rajzai és fényképei generációknak mutattak példát. Jegyzetei, monográfiái, majd a Néprajzi Faluról írt jelentése alapozta meg és lendítette fel az ezután kibontakozó népi építészeti kutatásokat (Balassa M. I. 1972; K. Csilléry K. 1980).

A millenneumi kiállítás Néprajzi Faluja bebizonyította, hogy szabadtéren kiállított épületgyűjteménynek hazánkban is van létjogosultsága. A skandináv példák alapján nálunk is többen felvetették a Néprajzi Falu további fenntartását, azonban a házak penészedtek, romlottak, állandó kiállításként, szabadtéri múzeumként való megtartásuk lehetetlenné vált. A Néprajzi Falut a millenneumi kiállítás bezárása után lebontották, a berendezési tárgyak többsége a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályára, a későbbi Néprajzi Múzeumba került. A szabadtéri néprajzi múzeum létesítésének gondolata azonban nem halt el. A Néprajzi Falu sikere, a szaporodó skandináviai és nyugat-európai példák nyomán századunk első felében néprajzosok és építészek szorgalmazták a központi, majd a regionális szabadtéri múzeumok megszervezését. Koncepciók és tervek fogalmazódtak meg, megvalósításukat azonban az anyagi fedezet hiánya, majd a II. világháború eseményei megakadályozták (Kecskés P. 1980; Balassa M. I. 1984a).

Azoknak a törekvéseknek a sorozata, amelyek a népi építészeti emlékek megmentését szabadtéri múzeumban látták megoldhatónak, a háború után, a 40-es évek végén és az 50-es években folytatódtak. E törekvéseket erősítette az is, hogy 1949 után a falusi építészeti emlékek is műemléknek minősültek és a műemléki védelem ezeket is megillette. A védelem egyik lehetséges megoldásának pedig a szabadtéri múzeum bizonyult szerte Európában. A szabadtéri múzeum létesítését sürgette az is, hogy a falu rohamos gazdasági és társadalmi átalakulása nyomán a 40-es, 50-es években felgyorsult a falusi építészet átalakulása, a régi épületek bontása és a lakáskultúra korszerűsítése. Az ezekben az évtizedekben újabb lendületet vett néprajzi kutatások, majd az építészeti, műemléki vizsgálatok, kataszterszerű felmérések, az építészeti archívumok bővülése, a különféle építészeti jelenségeket, illetőleg egy-egy táj hagyományos népi építészetét feltáró tanulmányok és monográfiák elégséges tudományos alapot kínáltak a szabadtéri épületgyűjtemények megvalósításához (Kecskés P. 1980; Balassa M. I. 1984a; 1989c; Kurucz A.–Balassa M. I.– Kecskés P. 1987).

Mindezek a körülmények következtében, az elvi, módszertani és gyakorlati kérdések megvitatása után és még sok más tényező mellett valósult meg az 1960–70-es években a központi Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén, és vele párhuzamosan a regionális szabadtéri néprajzi múzeumok Zalaegerszegen, Szombathelyen, Nyíregyháza-Sóstón, Ópusztaszeren és Szennán, valamint kisebb egységek helyben megtartott épületekkel az ország különböző részén (e múzeumok építéstörténetét lásd: Kurucz A.–Balassa M. I.–Kecskés P. 1987).

A hazai szabadtéri néprajzi múzeumok vázlatos bemutatása előtt rá kell mutatnunk néhány sajátos vonásra, melyek miatt e múzeumaink részben eltérnek az európai, korábban létesített ilyen múzeumoktól. Ezek javarészt abból az 50–60 évnyi megkésettségből adódnak, amely időben elválasztja szabadtéri múzeumainkat a skandináv és a nyugat-európai múzeumoktól. Ebben az esetben a megkésettség előnyt is jelentett, amennyiben múzeumaink jórészt el tudták kerülni ennek az intézménytípusnak a gyermekbetegségeit. A hazai szabadtéri múzeumok ki tudták kerülni a történetiség, az anyag- és szerkezethűség, az áttelepítés technikájának buktatóit, és hosszú viták után ki tudták alakítani azt a tudományos koncepciót, melynek alapján napjainkig épülnek, bővülnek szabadtéri múzeumaink.

A legfontosabb ezek közül a történeti-néprajzi hitelesség. A kutatások feltárták, és a korábbi fejezetekben bemutattuk a magyar nyelvterület lakóháztípusait, azokat a táji variációkat, melyek a 17–18. századtól kezdve öltöttek önálló formát és virágkorukat a 19. században érték el. Szabadtéri múzeumaink lényegében a 19. század utolsó harmada és a századforduló idején domináns falusi, mezővárosi épületállomány legtipikusabb, legjellemzőbb táji változatait gyűjtik össze és őrzik meg. A szabadtéri kiállítás tükrözi a táj jellemző településszerkezetét, amelyben az építmények nem elszigetelten épülnek fel, {312.} hanem az egykori parasztporták rendszerében, érzékeltetve a parasztüzem összetartozó épületeit, a lakóház mellett a gazdasági épületeket és más kiszolgáló létesítményeket. Valamennyi épületet berendezik a bemutatott épület korának, a lakók foglalkozásának, szociális helyzetének, vallásának, nemzetiségének megfelelő berendezési tárgyakkal, munkaeszközökkel, textíliákkal, az ünnepek és a mindennapok tárgyi kellékeivel. Ilyenformán szabadtéri néprajzi múzeumaink nemcsak épületgyűjtemények, hanem az épület a berendezésével, a szemléltetett életszituációkkal (kenyérsütés, mosás, étkezés, ravatal, halottsiratás stb.), valamint a portához, illetve a tájhoz kapcsolódó háziipari, kézműipari és kommunális építményekkel együtt voltaképpen olyan múzeumot alkotnak, ahol az egykori falusi, mezővárosi életmód egészét tudják szemléltetni meghatározott időmetszetben. Ez a teljességre törekvés emeli ki intézményeinket a korábban létesített európai szabadtéri múzeumok sorából.

A hitelességhez szorosan hozzátartozik az anyag és a szerkezetek hitelessége. A kiválasztott objektumok általában nem a megtalálás állapotában kerülnek múzeumba, hanem vissza kell kapniuk azt az anyagot, formát és szerkezetet, amelyet viselt a tudományos koncepció alapján reprezentálni kívánt időmetszetben. Ezért le kell fejteni róla a változtatásokat, toldásokat, hozzáépítéseket, és vissza kell állítani korábbi formáját. A hitelesség sarkalatos része az anyag, a szerkezet, a méretek és a forma, valamint az épület mikrokörnyezetének hitelessége. Mindegyik múzeumunkban arra törekednek a kutatók, hogy az áttelepített épület felépítése során a romlott anyagok és szerkezet helyett az eredetinek megfelelő építőanyagot használják és az eredeti szerkezeteket alkalmazzák az eredeti méretekkel és a hagyományos technológiával.

A történeti-néprajzi hitelesség fontos összetevője a berendezés. A korábban alapított – főleg skandináv – szabadtéri múzeumokkal ellentétben a magyar múzeumokban minden épületet berendeznek. A berendezés – bútorok, textíliák, háztartási- és munkaeszközök, tárolóedények stb. – a nyílászárókkal, tüzelőberendezéssel együtt mintegy „felöltözteti” az épületet, hitelesíti múltját. A berendezési tárgyak érzékeltetik elsősorban a nemzetiségi és vallási hovatartozást, az egykor benne lakók szociális helyzetét, foglalkozásuk, munkájuk sajátosságait. A házbeli tárgyak elrendezésével, csoportosításával szemléltetik hazai szabadtéri múzeumainkban a családi ünnepek házbeli eseményeit, a házban és környékén végzett háziipari munkákat, az ételkészítés módozatait, a nyersanyagok feldolgozásának változatait, a házbeli élet sok-sok mozzanatát.

Végül az eredetiségnek és a hitelességnek – a magyar szabadtéri múzeumi elvek szerint – meg kell jelennie a faluképben is. A magyarországi falvak és mezővárosok hosszú történeti fejlődés során, számos tényezőtől befolyásoltan alakították ki arculatukat, mely alapvetően az élelmiszertermelő tevékenységet és az azt szolgáló kézműiparokat tükrözi. Minden településen jelen voltak azok a közösségi épületek, amelyek a közösség igényeit elégítették ki. Ennek következtében – a hiteles bemutatás érdekében – a magyar szabadtéri múzeumoknak a településszerkezet és településforma érzékeltetésén túlmenően, tartalmazni kell ezeket az objektumokat is: a szakrális építményeket (templom, harangláb, kápolna, kálvária, szoborfülke, imaház stb.), az oktatási intézményeket (iskola, óvoda) és a közösséget szolgáló más objektumokat (községháza, pásztorház, közkút, mosóház, tűzoltó szertár, falusi bolt, kocsma, postaállomás stb.). Ezek áttelepítésével, esetleg rekonstrukciójával válik teljessé és érzékelhetővé a 19. század végének magyarországi faluja a maga valóságában.

 Az elmúlt évtizedekben – részben külföldi tapasztalatok alapján – kialakult nálunk is a szabadtéri múzeumok építésének módszere, a kiszemelt építmények áttelepítésének gyakorlata. A leendő múzeum tartalmát összefoglaló és indokoló tudományos koncepció szerint kiválasztott építmények áttelepítését alapos tudományos kutatómunka előzi meg, amelyet néprajzkutatók és építészek végeznek el. E munka eredményeként kerül sor az épület lebontására, dokumentálására, múzeumba szállítására. A bontási tapasztalatok alapján készül el a múzeumban felépítendő objektum részletes néprajzi és műszaki terve, a berendezés terve, majd azoknak a kulturális rendezvényeknek, foglalkozásoknak a terve, amelyek az épülethez vagy környezetéhez kapcsolódnak. Mindezek ismeretében kerül sor az objektum felépítésére a múzeumban kijelölt helyén, konzerválására, majd a restaurált és konzervált tárgyakkal való berendezésére. Az itt nagyon röviden vázolt, bonyolult és összetett munkafolyamat eredményeként jelenik meg a látogató előtt az épület, illetve az egész falu, érzékeltetve és szemléltetve egy hajdanvolt műveltség jellemző jegyeit. (A szabadtéri múzeumok építésének elveiről és módszereiről lásd még: Vargha L. 1959; 1960b; Hoffmann T. 1970; 1975: 340–341; Balassa M. I. 1973; 1989c; Kecskés P. 1976; 1980.)

SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUM, SZENTENDRE

A korábban vázolt történelmi előzmények után a központi magyar szabadtéri múzeum megvalósítása érdekében a döntő lépés 1958-ban történt, amikor a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottsága megfogalmazta egy ilyen múzeum létesítésének a szükségességét. Azután 1959-ben az Akadémián szervezett ankéton a néprajztudomány és az építészettörténet jeles képviselői tettek hitet a szabadtéri múzeum megvalósítása mellett (Ankét, 1959). Ezt követően 1961-ben a Néprajzi Múzeum kapott megbízást a Magyar Szabadtéri Néprajzi Múzeum megszervezésére, az előkészítő munkák elvégzésére. Ez több évet vett igénybe, melynek során a megfelelő hely kiválasztása, majd a megvalósítást szolgáló szervezet kialakítása, valamint az anyagi fedezet biztosítása jelentette a legnagyobb gondot. 1965-ben pártállásfoglalással elhárult a létesítés politikai akadálya, 1967-ben Barabás Jenő és Szolnoky Lajos megfogalmazta a múzeum első tudományos koncepcióját (Barabás J.–Szolnoky L. 1967), mely alapjául szolgált az 1970-ben elkészült végleges koncepciónak (Hoffmann T. 1970). A Néprajzi Múzeumon belül kialakult az a néprajzosokból és építészekből álló osztály, amely elkészítette a főbb szakmai terveket a beruházás megkezdéséhez, és a Néprajzi Múzeum egész tudományos gárdája bevonásával megkezdte az épületek kiválasztását. 1966-ban eldőlt, hogy a múzeumot Szentendre határában az Öregforrás környékén rendelkezésre bocsátott mintegy 46 ha területen kell megvalósítani, kialakult a minimális beruházási program, megtörtént a terület kisajátítása, az induláshoz szükséges anyagi fedezet biztosítása, és 1968 áprilisában az első ünnepélyes kapavágással ténylegesen megkezdődött a múzeum építése. Az 1972-ben önállóvá váló országos múzeum első épületcsoportját, a Felső-Tisza-vidék táji csoportját 1974-ben nyitotta meg. Ez időtől a múzeumnak párhuzamosan kell ellátni az építő-, fejlesztő munkát, a gyűjtemények muzeológiai gondozását és a kiállítások működtetését (a múzeum létesítéséről részletesen lásd: Balassa M. I. 1989c).

 A Hoffmann Tamás vezetésével a múzeum munkatársai által kialakított végleges tudományos terv több mint 300 építmény múzeumba telepítését irányozta elő, melyeket kilenc épületcsoportban, tájegységben kíván elhelyezni. A csoporton belül az építmények egy-egy parasztporta hagyományos rendjébe illeszkednek, és olyan szakrális, ipari és közösségi építményekkel egészülnek ki, melyek részei voltak a hagyományos faluképnek. A lakóházak és a gazdasági épületek egy-egy táj történetileg kialakult lakóháztípusát és jellegzetes melléképületeit reprezentálják. A teljesség igénye következtében a táji csoportokat temetőkbe összegyűjtött sírjelek, kálvária, malmok és más szoliter objektumok teszik gazdagabbá. A tervezett kilenc táji csoport (Felső-Tisza-vidék, Felföldi mezőváros, Észak-Magyarország, Közép-Tisza-vidék, Alföld, Dél-Dunántúl, Balaton-fel-vidék, Nyugat-Dunántúl, Kisalföld) elkészülte után összességében hazánk 19. század végi építészeti hagyományát történeti örökségként őrzik meg (Hoffmann T. 1970; Kecskés P. 1980; 1989).

Az első kapavágás (1968) óta eltelt időben a múzeum nagy erőfeszítéssel végzi építő-fejlesztő tevékenységét és muzeológiai munkáját. Az 1994. év végéig három épületcsoport készült el, a Felső-Tisza-vidék, a Kisalföld és a Nyugat-Dunántúl. Folyamatosan gyarapodnak a kiállításépítést és a tudományos kutatómunkát szolgáló gyűjteményei, több mint 40 ezer tárgy, több mint 60 ezer fényképfelvétel, sok ezer lapnyi néprajzi, építészettörténeti és műszaki dokumentációt tartalmazó Magyar Népi Építészeti Archívum és a Vargha László hagyatékát őrző Magyar Népi Építészeti Gyűjtemény. A 90-es években megkezdődött a gyűjtemények számítógépes nyilvántartása és feldolgozása. A múzeumot tudományos kutatóhellyé minősítették, tudományos évkönyvének, a Ház és Embernek 1994-ig kilenc kötete jelent meg. Népszerűsítő periodikája a Téka, az utóbbi években ismertető füzeteket, színes katalógusokat adtak ki több nyelven (Zentai T. 1990). Az utóbbi időben kialakult a kiállításokat kiegészítő, gazdagító háziipari és kézműipari bemutatók, foglalkozások, folklór műsorok rendszere. Felépültek a közönséget szolgáló építmények (vendéglő, söröző, üzletek, szatócsbolt), jelentős parkosítás történt, és a múzeum új bejárati épületet kapott (Kecskés P. 1989).

A múzeum 1994 végéig elkészült részei közül a Felső-Tisza-vidék épületcsoport az ország északkeleti sarkában, Szlovákia, Ukrajna és Románia közé ékelt területen élt népesség falusi építészetét örökíti meg. A kiválasztott épületek elhelyezése a tájon jellegzetes és hagyományos településszerkezetet tükrözi. A széles utca egyik oldalán állnak a porták lakóházaikkal és gazdasági épületeikkel. Mindegyik lakóház a berendezésével együtt különböző társadalmi réteg életmódját tükrözi, mint ahogyan a házhoz tartozó gazdasági épületek is a gazdaság nagyságának és jellegének felel meg (Flórián M. 1978). Az épületcsoportot az utca végére épített templom és harangláb uralja. A gerendavázas, vesszőfalú, tapasztott és meszelt, fazsindellyel fedett templom Mánd községből származik és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyik ékessége (Balassa M. I. 1993). A II. József türelmi rendeletét megelőző időkre jellemző módon külön épült harangtornyának – mely Nemesborzováról származik – faszerkezete a 17–18. századi ácsművesség remeke. Formája és sziluettje a múzeum emblémájává vált (Bálint J. 1984).

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum második elkészült tájegysége a Kisalföld épületcsoportja, amely az ország északnyugati részén elterülő nagytáj népi építészeti emlékeit tartalmazza és őrzi meg. A földrajzilag és etnikailag igen összetett tájon élt magyar, német és horvát népesség a kedvező természetföldrajzi és piaci viszonyok, a tájat megülő {317.} számos mezőváros és város közvetlen hatása következtében igen magas színvonalú építészeti és lakáskultúrát alakított ki a 18–19. században. Az épületcsoport az egykori orsós kiszélesedésű utca két oldalára települt, kiegészítve egyik végén kápolnával és kovácsműhellyel, a másik végén malommal, kálváriával és közös kemencével, az utca közepén kis harangtoronnyal. Mindezek együttvéve a jellegzetes kisalföldi faluképet tükrözik. Az utca két oldalán nyolc porta sorakozik, mindegyik más-más kisebb tájat képvisel. A portákat pajták zárják le, melyek egymás mellé, egy sorban telepítve gyűrűként fogják körül a múzeumban rekonstruált falut (Bíró I. 1986; Kecskés P. 1993a). A múzeum dombosabb, tagoltabb részére telepítették a Szabadtéri Néprajzi Múzeum harmadik épületcsoportját, a Nyugat-Dunántúl tájegységet, amely három kisebb táj, az Őrség, Göcsej és Hetés építészeti emlékeit őrzi és mutatja be (Bíró F. 1975; 1988). A múzeumba telepített épületcsoport elrendezése a középkori múltra visszatekintő szórványtelepülések, a „szegek” rendszerét szándékozik érzékeltetni egy faluközponttal, ahol a felsőszent-erzsébeti harangtorony és egy közkút áll. E köré a faluközpont köré telepítették elszórtan a 4–6 épületből álló parasztportákat. A táj jellegzetesen a faépítészet területe, ahol a dús erdők kínálta fából boronafalú, illetve talpas gerendavázas szerkezetű épületeket emeltek, ollószáras, szelemenes tetőiket kötözött zsúpszalmával fedték. A több helyiségből álló lakóházak egy része kémény nélküli volt, és az igen nagy múltú füstöskonyhás parasztház típusát képviselte (Bíró F. 1980; 1993).

 

A Nyugat-Dunántúl épületcsoport elkülönített része az egykor jelentős zalai szőlő- és borkultúrának állít emléket. A múzeumban itt szőlőskertet alakítottak ki, a végében laza sorban öt présházpincét építettek fel, melyek a táj legjellegzetesebb pincetípusait képviselik. Berendezésük a borfeldolgozás és bortárolás eszközanyagát szemlélteti (Kecskés P. 1993b).

Az elmúlt években megkezdődött az alföldi táj épületeinek áttelepítése is. Egyelőre egy utcasor kialakítására van mód, ahol már áll a Bajáról áttelepített tímárműhely (Flórián M.–Tóth B. 1992), valamint a Duna–Tisza közéről származó, hatalmas méretű sükösdi lakóház. A jövő feladata lesz a többi porta, egy kisnemesi kúria és egy vendégfogadó felépítése, mint ahogy a jövőben kerül sor a többi épületcsoport megvalósítására és múzeumi bemutatására.

 
További szolgáltatásaim:
 
Potos idő
 
számláló
Indulás: 2007-03-03
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
pagesrank

Google Pagerank, SEO tools

 
Bontás árak Budapesten
 
Vakolás árak Budapesten
 
Falazás árak Budapesten
 
Betonozás árak Budapesten
 
Gipszkartonozási árak Budapesten
 
Szobafestés árak Budapesten
 
Burkolás árak Budapesten
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre