Kőműves, burkoló, szobafestő, lakásfelújítás, falazás, vakolás, betonozás, ,szobafestés, festés, mázolás, tapétázás,
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Felujítás és építés! Tel: +36 20 594 0260
 
Aktuális árak
 
Lakásfelújítási munkák Árak
 
Építkezőknek ,telek és lakásvásárlknak
 
Éptőmesterség
 
A parasztház butorai III.

Használata a 18–20. században

A 18. század második felében végre szélesebb körűvé válik a házasságkötés évének és a menyasszony nevének megörökítése a megrendelésre készült ládákon. Ez pedig lehetőséget kínál annak vizsgálatára, hogy milyen volt a ládák tulajdonosának társadalmi helyzete. Az erre irányuló kutatómunka a közelmúltban indult meg, biztató eredménnyel (Nagy Varga V. 1993). Az egykori birtokosok ismeretében kirajzolódik a 18. század végi mezővárosi, vezető tisztséget viselő, vagyonos gazdáknak az a törekvése, hogy olyan láda tartozzon férjhez adandó leányuk kelengyéjébe, amely a kisnemes családok leányaiéhoz hasonló. A megismert példányok arról tanúskodnak, hogy ezek a gazdag parasztpolgárok, elfogadva a nemesi ládákon érvényesülő – ekkorra ugyan már leáldozó – korstílust, szintén azt igényelték az asztalostól, hogy rokokó ízlésű, faragott keretezés legyen a láda homloklapján s ez övezze a továbbra is elvárt festett virágozást (K. Csilléry K. 1985b: 192–193; Nagy Varga V. 1993: 215–223).

Másféle tanulságot kínál azoknak a menyasszonyi ládáknak az egybevetése, amelyek a 18. század második felében a nemesség legalsóbb rétegéből jövő megrendelésre készültek, azokkal a példányokkal, melyeket a következő század első felében ugyanez a réteg készíttetett. A 18. század utolsó évtizedeiből való ilyen ládák még arról vallanak, hogy ha a család nem is tudta ládánál korszerűbb tároló alkalmatossággal ellátni leányát, arra azért törekedett, hogy a kelengyebútor az éppen uralkodó stílusnak megfelelő külsőt {358.} kapjon. A 19. század elejétől kezdődően viszont már nem ismeretes olyan kurtanemesi menyasszonyi láda, amely valamiféle igyekezetet jelezne a bekövetkezett újabb stílusváltás figyelembevételére. Az emlékanyag éppen ellenkező folyamatról tanúskodik. Megfelelően annak, ahogy párhuzamosan a paraszttársadalomba való elkerülhetetlen beilleszkedéssel ez a nemesi réteg a mezővárosi és falusi parasztság népművészetét is elfogadja, a kisnemesi menyasszonyi ládákról ugyancsak a hasonulás szorgalmazása olvasható le. Tanulságos ehhez a 19. század első évtizedeiből származó komáromi ládák példája, minthogy csupa kisnemesi megrendelésre megalkotott példányon mutatható ki az „elparasztosítás” megindulása, az átvételük idején még korszerű, de időközben érvényüket vesztett rokokó és klasszicista motívumok átalakítása, sőt összeolvasztása, kiszínesítése, illetve hozzáidomítása a komáromi műhelyek hagyományos virágornamentikájához. Ez az alakulás csak folytatódik, amikor a 19. század első negyede vége felé jobbágyleányok számára is készült már ilyen komáromi láda (K. Csilléry K. 1984: 207–208; 1985b: 194–195; 1991a: 512–513).

Az ízlésbeli beolvadás lezárultát jelzik viszont az alföldi mezővárosban, Hódmezővásárhelyen a 19. század második negyedében, helyi kisnemes családok leányai részére készült virágdíszes ládák. Ilyen például Molnár Sáráé 1833-ból vagy Mónus Erzsébeté 1844-ből (mindkettő Budapest, Néprajzi Múzeum). Ezek pusztán a megjelenésüket tekintve, méltán lennének parasztleányok kelengyeládájának vélhetők, ámde ott áll figyelmeztetően a nevek előtt a megkülönböztető NS rövidítés.

A szegényebb leányok kelengyeládáiról rendszerint nem lehet megállapítani eredeti tulajdonosuk kilétét. Ők rászorultak a tömegárura, és csak kevesen engedhették meg körükben, hogy felírassák a megvett ládára nevüket és a házasságkötés évét. Így hát nehéz arról képet alkotni, hogy a kispénzű családok hogyan tudtak eleget tenni a közösség által elvárt kötelezettségüknek, a kelengyeláda adásának. A nehézségekről vallanak a múzeumokba került olyan menyasszonyi ládák, amelyeket az újbóli felhasználás alkalmával átfestettek, illetve fiókot tetetve alá, magasabbra alakíttattak át (lásd pl. K. Csilléry K. 1972: VIII. t.). Egyértelműen kiviláglik a felújítás célja az olyan daraboknál, ahol kétféle dátum és esetleg leánynév olvasható a ládán. Ilyen tárgy azonban, az elmondottakból érthetően, rendkívül ritka, vélhetően csak korábban jobb napokat látott családok ragaszkodtak kényszerű helyzetükben is a feliratoztatáshoz. Ez a magatartás sejthető egy rimaszombati eredetű láda láttán, melynek elején „SZILVÁSI MÁRJA 1766”, fedelének belsejében meg „BALÁS SUSANNA 1791” olvasható (K. Csilléry K. 1970: 113–115).

A Hódmezővásárhelyről és környékéről múzeumba begyűlt emlékanyag számos példát szolgáltat arra, miként igyekeztek a nehezebben élők csekély fizetségért bár, de mégis mutatós, újonnan készített menyasszonyi ládához juttatni leányaikat. Itt az a gyakorlat vált szokásossá az 1830-as évektől adatolhatóan, hogy a szegény sorsúak, akik számára elérhetetlennek számíthatott az asztalos kezétől származó és bizonyára nem olcsó, színes virágos láda, ehelyett valamely barkácsolóval csináltatták meg, amit ő azután tudásának megfelelően faragott ki, a mintát esetleg ki is színezve, de többnyire pusztán egy színnel mázolva át az egész felületet (K. Csilléry K. 1983: 289–290; 1985b: 31. kép, 206; 1990: 133. kép, 144, 148).

Mindez az igyekezet aligha maradhatott rejtve a közösség tagjai előtt. Ám a méret és az alkalmazott díszítés foka abban az esetben is egyértelműen jelezte a menyasszonyi ládák tulajdonosai közti vagyoni eltérést, ha a falubeli gazdag és szegény leány számára {359.} egyaránt asztalostól és netán ugyanattól a mestertől rendelték volna meg azt (Fél E.–Hofer T. 1969: 20; K. Csilléry K. 1985b: 27. kép, 203).

Mivel pedig az asztalosműhelyekből kibocsátott tulipános, rózsás ládák a 19. század folyamán nem csupán elfogadott kelengyebútorok voltak még a köznép széles körében, de mintegy jelképezték is a házasságkötést, a déli Duna mentén és Dél-Dunántúlon a módos családokba beházasodó szegény parasztlegényektől is elvárták, hogy csekélyke holmijukat egy ahhoz méretezett virágdíszes ládában vigyék apósuk házához. Ha presztízsokokból a nagygazda menyasszony is kapott egy, vagyoni helyzetéhez illően jóval nagyobb ládát, mint például Faddon (Tolna m.) – vagy pedig már komódot –, amikor mindkettő felállításra került a tisztaszobában, a menyecske kelengyebútorát helyezték a főhelyre, szemben az ajtóval, míg férjéét félre, az oldalsó falszakaszra, kifejezve ezzel a családon belüli, alárendelt helyzetét. Ládafeliratok alapján feltehető, hogy vőláda készíttetése ezen a tájon már a 19. század elején szokásban volt, míg viszont a Homokmégyről Szakmárra (Bács-Kiskun m.) beházasodott Kapitány József nevével jelzett, virágdíszes láda annak a hiteles emléke, hogy az ilyen láda iránti elvárás még 1913-ban is érvényben maradt (K. Csilléry K. 1962: 43. kép, 236; 1985b: 204–205; 1991a: 266. kép; Kerecsényi E. 1983: 75. kép. 164).

A ládavirágozás szokása hatott a legénykorú cselédek ládájának kialakítására is. Az előre látható gyakori költözés ismeretében a cselédnek állt fiú lehetőleg új ládát kapott, ám rendszerint beérték azzal, hogy ráírassák erre a tulajdonos nevét. A vőládák elterjedési területéről viszont ismeretes a menyasszonyi ládákéhoz igazodó virágozású példány is. Ilyen készült – tekintettel a későbbi háztartással való hurcolkodásokra, meglehetősen termetesre szabva –, faddi asztalosműhelyben a cecei (Fejér m.) Benkő József részére, 1866-ban (K. Csilléry K. 1961: 47. kép, 93; 1985b: 205).

Volt, ahol a juhászlegények ládáját is virágozás borította. A dunántúli német származású juhászok ládái ugyan másféle, német területről átplántált hagyományt hordoznak, páros Isten bárányát a 19. század első felében készültek, ami mellé vagy helyébe a század második felében juhász képe került (Gémes B. 1975–1976: 1–3. kép, 173–178). Úgy látszik azonban, az ilyen láda nem tudott szélesebb körben elfogadottá válni. Tanú erre a múlt század első felében keletkezett „Beszegődtem Tarnócára bojtárnak” kezdetű műdal egyik sora: „Fölteszik a tulipános ládámat” (K. Csilléry K. 1972: 34). Egy komáromi asztalos által az 1873-as világkiállításra alkotott, hagyományos virágozású láda fedelén is ez a verssor olvasható, mellette pedig ez: „eredeti juhászláda”. A komáromi ládás asztalosok egy bizonyos nagyobb ládatípusukat egyenesen juhászos ládának mondták (K. Csilléry K. 1971: 34–35. kép; 1987b: 63). Egyébként egy, a dunapataji Kele János juhász számára 1838-ban készült virágdíszes láda (lásd a 16. sz. színes képen) a végig juhászattal foglalkozó család férfiágán öröklődött, egészen a jelen század második feléig (K. Csilléry K. 1969: 78).

Ezenközben, a 19. század folyamán, a köznép soraiban is egyre inkább fogyott már a menyasszonyi ládával férjhez menő leányok száma. A mezővárosokban ez a folyamat érezhetően hamarabb ment végbe. Példaként Hódmezővásárhely idézhető. Itt asztalos készítette virágos festésű menyasszonyi láda 1850 utánról nem maradt fenn, míg az alighanem mind szegényebb megrendelők igényelte faragott ládák legkésőbbről ismert példánya 1872-ből datált (K. Csilléry K. 1983: 288–289; 1990: 144). A szomszédos Szegedről ismert legkésőbbi virágzott láda 1874-es évszámot visel, de hozzá kell tenni, hogy ez {360.} Horgosról (v. Csongrád m.) került múzeumba. A szegedi múzeumi példányok alapján ítélve úgy látszik, a 19. század derekától kezdődően már a Szegeden előállított többi kelengyeláda is túlnyomórészt a környező falvakban találhatott gazdára (K. Csilléry K. 1990: 93–94., 128. kép, 125). Mindenképpen figyelemre méltó, hogy a közeli Apátfalván (Csongrád m.) 1906-ban még volt leány, aki menyasszonyi ládát vitt magával a házasságba (Fejér G. 1994: 133).

Végül is az első világháború utáni években szakadt vége szegényebb vidékeken, illetve szegényebb családoknál annak, hogy a leányok ládát vigyenek a kelengyével, azaz úgyszólván egy időben az ácsolt ládák ilyen célú alkalmazásának megszűntével. A Mura menti horvát falvakban egészen az 1930-as évekig a láda maradt a kelengyebútora a szegényebb leányoknak (Kerecsényi E. 1983: 166).

Ahhoz, hogy jobban érzékeljük a magyar falvak lemaradását a kelengyebútor modernizálását illetően, figyelembe kell vennünk, hogy Németországból a legkésőbbi emlékei a festett, virágos ládának a 19. század második feléből származnak (lásd pl. Deneke, B. 1969: 183. kép). Felső-Ausztriából 1886-ból idézhető erre kései példa (Lipp, F. C. 1986: 222). Csehországban általában szintén ekkortájt hagytak fel vele, míg viszont Morvaország északkeleti részén még a 20. század közepén is volt helyi kereslete a virágos festésű ládának (Johnová, H.–Staňková, J.–Baran, L. 1989: 106. kép, 73–74). Lengyelországban ugyancsak igényelték még a hagyományos virágozású menyasszonyi ládát egyes területeken az 1930-as, sőt 1940-es években is (Reinfuss, R. 1977: 39., 147. kép).

A RUHÁSSZEKRÉNY

A ruhásszekrény átalában csak igen későn terjedt el a magyarországi köznépnél. Ennek következtében, minthogy nálunk a figyelem elsősorban az archaikus jellegű bútorfélére irányult, a korábbi hazai szakirodalomban alig kapott említést. Bátky Zsigmond a néprajzi múzeumok szervezéséhez írt útmutatójában ugyan megjegyzi, hogy egyes bútorok, így ágyak, almáriumok a nagyságuk miatt nem szerepelnek a közölt táblákon, és hozzáfűzi reményét, hogy a „gyűjtő azért ezekre is ki fogja terjeszteni figyelmét” (1906: 152). Idevágó tárgyi anyag gyűlt is be a múzeumokba, ám ezekhez alig csatlakozott értelmező adatfelvétel. Magyar parasztbútorról adott összefoglalásba elsőként Domanovszky György iktatta be a ruhásszekrényt (1942: 4. kép, 7, 10–11; 1964: 22–23. kép, 13).

MÚLTJA

Az egy vagy két ajtóval záródó szekrény nagy múltú bútordarab. Már az ókorban kialakították, kisebb, ládában nehezen tárolható tárgyak raktározására. Egyiptomi előzmények után a római császárkorból adatolható, főként műhelyberendezésként. Magánházban ősszobrokat, de edényfélét és ételneműt is őriztek benne, a literátusok meg kézirattekercseiket (Richter, G. M. A. 1966: 79–81, 115–116). Iratok, könyvek, kegytárgyak tartására alkalmazta a középkori egyház; de arra, hogy volt egyéb célú felhasználása is, a St. galleni 820 körül keletkezett kolostorterv figyelmeztet, amelyen bejelölték az edény-, étel- és gyógyszerszekrények helyét is. Az alapformából idővel többféle formájú és funkciójú utód származott. Ami a ruhafélék elhelyezését illeti, a polgári lakásokból a 15. {361.} századtól fennmaradt nagy, négyajtós szekrényekben a fehérneműt rakták el (Windisch-Graetz, F. 1982: 47–55, 66–68, 121–123).

A ruhák felakasztva való tárolása csupán a barokk korban vált szükségessé. Főúri háztartások azonban nem igényeltek ehhez szekrényt. Az európai udvarok számára irányt mutató Franciaországban, nemkülönben Angliában, előkelő helyen erre szolgált a ruháskamra (garde-robe). A kisebb lakással rendelkező polgárság viszont rákényszerült, hogy felsőruháinak is a lakótérben, előszobában vagy lakószobában szorítson helyet és ehhez megfelelő szekrényt csináltasson. A házba betérők szeme előtt lévő polgári ruhásszekrénynek illő díszítést kellett kapnia; így vált tulajdonosai presztízsbútorává (Szabolcsi H. 1972: 89).

Ez a jellemző polgári bútor származott át a köznéphez; ám miként azt a kutatók nem mulasztják el hangsúlyozni, területenként és vagyoni helyzettől függően, mindenütt jelentős eltérésekkel. Franciaországban a 18. század közepétől jelent meg a falusi leányok kelengyéjében (Tardieu, S. 1976: 71, 76). A németországi területi különbségeket jelzi, hogy míg Alsó-Szászország nyugati részén és ugyanígy Bajorországban már a 17. század vége felé előfordult ruhásszekrény parasztházban, Felső-Hessenben jórészt csak egy század múlva, a 18. század végén kapott befogadást (Deneke, B. 1969: 111). Felső-Ausztriában több, 17. század végéről–18. század elejéről származó, festett virágos ruhásszekrény tanúsítja, hogy habár nem egy leánynak kellett még megelégednie ládával, többük már szekrénnyel ment férjhez (Lipp, F. C. 1986: 60–70). Általában azonban a 18. század folyamán tudott csak érvényre jutni a ruhásszekrény az osztrák parasztságnál (Beitl, K. 1976: 18). Csehországból a legkorábbi adatok a 18. század második feléből valók erre (Johnová, H.–Staňková, J.–Baran, L. 1989: 40). Nem hagyható azonban figyelmen kívül az a tény, hogy viszont Közép- és Kelet-Morvaországban a ruhásszekrény a 18. században még jobbára csak a kisvárosi polgárházakig jutott el, a parasztokhoz pedig sok helyütt csupán a 19. század végén, azaz már az akkor városokon dívó szekrényforma (Večerková, E. 1994: 30–32).

Ezek ismeretében nem tűnik túl nagy késésnek, hogy nálunk, úgy látszik a 18. század végén kezdett elérkezni a parasztházakba a ruhásszekrény.

Igaz, a jánosréti mesternek az 1480-as években festett Szt. Miklós-főoltára egyik tábláján már ott látható, kereskedő házában, ládák és ruhatartó rúd szomszédságában – alighanem tárolókamrában – egy egyajtós szekrény. Ajtaja zárva lévén, nem tudni, mit tárolhattak az ilyenben. Nem lehetetlen azonban, hogy élelmiszert, mint sok külföldi társában, hiszen a képen megjelenített, a rúdról textilneműt lerántó, ládát felfeszítő, egy másikat meg elcipelő tolvajok a szekrényt érintetlenül hagyták (a képet lásd pl. Vadászi E. 1987: 23. t., 70).

A polgárházbeli ruhásszekrény Magyarországon is a 17. századtól indult terjedésnek (lásd pl. Szabolcsi H. 1972: 89; Vadászi E. 1987: 110, 112). 1648-ban a győri asztaloscéh ruhásszekrényt írt elő mesterremekként; de ez még egy régebbi típus, kéttestű és négyajtós, amelyben csak fektetve lehetett tárolni, így fehérneműnek szolgálhatott. Az előírás csak 1718-ban módosult, a korábbi „nem hasznosítható” (eladhatatlan) helyett kétajtós, háromoszlopos szekrényre (Gürtler, W. 1983: 48–49).

A szélesebb elterjedés időpontját illetően fel kell figyelnünk arra a tényre, hogy a 18. században kibocsátott hivatalos árszabásokban még nem említik a ruhásszekrényt, következésképp az még nem lehetett tömegáru. A Somogy megye által 1793-ban kiadott {362.} árszabás meg is jegyzi az asztalosáru felsorolásának záradékában, hogy „Ezen Limi-tatiob(an) bé nem zárt olmáriomok, Asztalok, és más effélék, mivel sok féleképpen kinek, kinek kívánsága szerint készétetnek szabad alkura hagyattatnak” (Domonkos O. 1991: 719). A 18–19. század fordulóján bekövetkezett változásról tanúskodik Pest-Pilis-Solt vármegye 1812. évi árszabása, melyben már egyaránt megemlítésre került a kemény- és a lágy fából készített, a kétajtós és az egyajtós Ruha Almarium, megjelölve mindegyiknél az érte kérhető árat arra az esetre is, ha a megrendelő adja hozzá a fát (Bárth J. 1987: 172).

ALKALMAZÁSA A 18–20. SZÁZADBAN

Mindazonáltal a fennmaradt tárgyi emlékek ismeretében az is világosan látszik, hogy a ruhásszekrények befogadása a magyarországi parasztházakban kezdetben korántsem volt átütő sikerű és sokáig nem is tudott országos kiterjedésűvé válni. A túlmyomórészt publikálatlan emlékanyag behatóbb tanulmányozása és egybevetése az idevágó írásos adalékokkal a későbbi kutatásra vár ugyan, annyi mégis megállapíthatónak látszik, hogy az első időszak elterjedési hulláma nagyjából a Dunántúl északi részére hatott ki, átnyúlva egyes, főként német falvak esetében ennél délebbre is, így Somogy és Tolna megyébe, sőt a Duna-Tisza közére. Ezek a virágos festésű példányok kelengyebútorként szolgáltak, felváltva a ládákat. Ennek megfelelően többnyire ott olvasható rajtuk a házasságkötés éve, mely egyben a készítésé is. A datálásokból pedig kitűnik, hogy divatjuk általában mintegy jó fél évszázadon át tartott, nagyjából az 1850-es évek végéig (Pálos E. 1911: 11. kép, 170; Herkely K. 1941: 13; Domanovszky Gy. 1964: 23. kép, 13; 1981: I. 109, II. 68; K. Csilléry K. 1965: 60. kép, 224; 1972: XIII. t., 36, 48; Fülöp M. 1975: 30, 32; Boross M. 1982: 21. kép; Knézy J. 1992: 7. kép, 160). „Már régen nem készítik” – jegyezte meg róluk Pálos Ede 1911-ben, a Rábaköz és Győr vidékének népművészetéről írva (1911: 170).

Néhol azonban, a korai elterjedési terület keletebbre eső részén, a 19. század második felében is folytatólagos maradt az igény a színes virágos menyasszonyi ruhásszekrényekre. A hartai (Bács-Kiskun m.) németeknél egészen a II. világháború idejéig megmaradt a szekrény kelengyebútornak, míg a vőlegény itt, német szokás szerint, saját holmija számára vőlegényládát kapott (Boross M. 1982: 22–27., 29–30., 53–54., 60–67. kép, X–XI., XV–XVI. t., 35, 103–106, 110–124; K. Csilléry K. 1987a: 2., 4., 13., 18–20. kép, 388–393, 409–411).

Domanovszky György helyesen ismerte fel, hogy a ruhásszekrény „nem mint az úri rend bútordarabja szállt alá a parasztsághoz” (1942: 10), bár a hozzáfűzött, kora felfogásának megfelelő elgondolás, miszerint a hazai falusiak a külföldi telepesek, főleg németek útján ismerkedtek volna meg vele, nem állja meg a helyét. A 18. század folyamán betelepült németek ismerhették már ezt a bútorújdonságot, de csak majd miután megteremtődött rá a lehetőségük, igyekezhettek meg is szerezni, megcsináltatni azt – igazodva a Magyarországon, illetve az Osztrák Császárság területén érvényre jutott ideálokhoz. A magyarországi virágdíszes ruhásszekrények ugyanis sem formailag, sem pedig virágozásukban nem hozhatók közvetlen kapcsolatba az azokról a területekről ismertekkel, ahonnan a szóban forgó németek származnak.

 DÍSZÍTÉSE

A magyarországi népi ruhásszekrények jellegzetes vonásai sokféle hatás nyomán formálódtak ki. Így azon túl, hogy felépítésük igazodott a hazai, 18. század végi polgári szekrényekéhez, a korai példányok legkiterjedtebb hatósugarú csoportja esetében úgy tűnik, legényvándorlás során szerzett ismereteknek köszönhető sajátos többlete, a trapéz alakú oromzat (K. Csilléry K. 1991a: 516). Az ezekre a példányokra festett, kétfülű vázába állított csokroknál viszont, bár emlékeztetnek egyes külföldi, főként csehországi szekrények mintáira, pontosabb megfelelés nem állapítható meg; inkább az mondható, hogy mindegyikük a kortársi korai klasszicista virágornamensek származéka.

A minták meghonosodását illetően erősen érződik az a korlátozó hatás, amit a virágozásnak Magyarországon széles körben megszokott, a népi festett bútoron szinte egyedüliként elismert volta gyakorolt. Figurális ábrázolások szekrényeken nem is terjedtek el csak néhány német községben, mégpedig túlnyomó többségben lovas alakok képe. Ezeknél is – bár az előkép külföldi, nevezetesen a Linz környékén divatozó „lovasszek-rények” figurái – arról tanúskodnak a nálunk látható ábrázolások, a magyar huszárok és lovas betyárok, hogy megjelenítésükhöz a mintát a közkézen forgó hazai metszeteken, képes ponyvafüzetekben kellett keresni (K. Csilléry K. 1973: 115–118; 1987a: 410–411).

Összefüggő, az egész szekrényfelületet, illetve az ajtók mezőit egységbe foglaló jelenetsorok Magyarországról mindeddig nem váltak ismeretessé. Pedig a népi szekrények alkotói ilyenféle ábrázolásokkal is találkozhattak és nem feltétlenül csak külföldön. Legalábbis erre figyelmeztet az a kassai levéltárban őrzött, datálatlan leltár, amelyet a III. Károly magyar király (1685–1740) idején szolgált Gruber Ferenc Károly, felső-magyar-országi sóhivatali felügyelő hagyatékáról vettek fel. Ebben leírtak egy kék színű szekrényt, melynek két ajtószárnyára a négy évszak volt felfestve (Kemény L. 1915: 150–151). Ilyen, ajtajukon a négy évszak egymásutánjára emlékeztető szekrények országunk szomszédságában, mind osztrák, mind pedig cseh parasztházakban éppen nem voltak ritkák (lásd pl. Schmidt, L. 1967: 38. kép, 133, 152; Johnová, H.–Staňková, J.–Baran, L. 1989: 4–8., 41–43. kép), nem is beszélve másféle témájú képsorozatokról.

Magyarországon a virágos szekrények korai divatja a 19. század derekát követően – mint szó volt róla – lényegében megszakadt. A század második felében azután már a kor internacionális stílustörekvéseinek megfelelő – részben megkésett biedermeier, részben historizáló – jegyeket hordozó szekrények terjedtek, nemcsak mezővárosokban, de faluhelyen is. Most azonban már, ahogy a városok és mezővárosok elfordultak a hagyományos, festett bútortól, általában az lett a jellemző, hogy változatlan formában vegyék át mindazokat a termékeket, amelyeket az asztalosipar korszerű áruként kínált.

Tanulságos képet nyújtanak ezekről azok a Veres József által 1886-ban közreadott fényképek, amelyek Orosháza – akkor még falu – földmíves gazdái lakásának akkoriban zajló átalakulását voltak hivatottak szemléltetni. Az új típusú szobaberendezésben jobbra három szekrény is látható egymás mellett. Két egyajtós szekrénynek üveges felsőrésze van; ez kellő betekintést engedett a látogatóknak a polcokra rakosgatott lakástextíliákra, a háziasszony büszkeségeire. Legszélről egy további, kétajtós ruhásszekrény áll. Miként Veres megjegyzi, az ilyen új divatú szekrény lehetett fényezett, tehát keményfából való, és lehetett festett, azaz az előbbinek puhafából készített, barnára mázolt mása (Veres J. 1886: 39).

 A ruhásszekrény elterjedése falun – a ládákról írottak alapján is sejthetően – hosszasan elhúzódott. A Vas megyei Őrség falvaiban a vásárokon beszerzett ruhásszekrény, a sifonér az 1860-as, 1870-es években kapott befogadást (Bíró F. 1975: 103), a Borsod megyei Rakaca községben viszont csak az 1920-as évek után (Kisfalusi J. 1975: 257). A Nógrád megyei Maconkán (ma: Bátonyterenye) 1933-ban ment férjhez az első olyan leány, aki szekrényt kapott kelengyéjébe, egy teljes, Pestről hozatott hálószoba részeként. Akkor már a szomszédos falukban ez elfogadott szokás volt. Náluk mégis szidták érte az öregek: „Minek ez a nagy hidas (= disznóól)!”

Az újabb szabású szekrényeknél már kevéssé fordult elő, hogy népies ízű dísszel igyekezzenek megeleveníteni a készítők az uralkodó korstílusban előállított tárgy felületét. Még leginkább a nemes fát imitáló erezés, flóderozás adott alkalmat játékos felületalakításra, akár rozmaring, nefelejcs rajzolására is az erek közé – ahogy az a zámolyi (Fejér m.) asztalosoknál szokásban volt. Az itteni, vásári árura szakosodott mesterek a 19. század végétől a 20. század elejéig az így kicifrázott menyasszonyi almáriumokra az évszámot is felrajzolták – ami a korabeli városi bútoron már rég nem volt szokásban –, sőt felírták rá a leány nevét is, ha így rendelték (Lukács L. 1977: 11. kép, 7).

Ez idő tájt Kalocsa környékén az asztalosok felrakott tarka matricákkal színesítették meg a gazdag családoknál ekkoriban divatba jövő menyasszonyi szekrényeket. Különösen kedveltté vált a szekrény elejének két oldalán lévő pilaszterek fejezetén a Szűz Máriás lehúzókép (K. Csilléry K. 1972: 58).

Kalocsa környékén azonban még élt a virágos bútorfestés gyakorlata is. Ugyanígy a déli Duna mente környékén más csoportoknál is, ahol több példa ismeretes a kései szekrények színes virágozására. Az alsónyéki (Tolna m.) Benák Sándor és Garzó Sára esküvőjére készült szekrény feltehetőleg bajai asztalos műve; fehér alapon az itteni stílusban virágozta ki 1873-ban (K. Csilléry K. 1972: 17. kép). Későbbi példa idézhető nemes-nádudvari (Bács-Kiskun m.) németektől 1905-ből, férfinévvel (P. Szojka E. 1990: 54) és ugyanebből a korból a budapesti Néprajzi Múzeum három virágdíszes példánya ugyancsak ezen környékbeli németektől (tévesen erdélyiekként leltározva; egyiküket lásd: Domanovszky Gy. 1942: 4. kép; 164: 22. kép).

Saját hagyományuk értékének felismerése ösztönözte a kalotaszegi falvak lakóit a helyi tradíciókat vállaló és egyben továbbalakító parádés vagy cifra szoba létrehozására. Ebbe a 20. század derekára kialakult együttesbe a magától értetődően ide illőnek érzett kortársi, modern tárolóbútorokat is besorolták, köztük a ruhásszekrényt. A beilleszkedést ezeknél a saját stílusban megfogalmazott és az egész felületen szétáradó virágozás szolgálja (lásd pl. Várady P.–Borbély A. 1989: 58–59; 1990: 77, 80).

A FIÓKOS SZEKRÉNY
MÚLTJA

Már a késő középkorban születtek megoldások a szekrények fiókokkal való ellátására. A sokfiókos iratszekrény jeles példája a boroszlói egyház számára készült almarium 1455-ből (Windisch-Graetz, F. 1982: 252–253. kép, 130). Ausztriából a 15. századból fennmaradt olyan alacsony szekrény is, melynek három fiókja a tárgy teljes szélességét végigéri – valószínűleg szintén egyházi használatból; ez már a későbbi komódok formáját {365.} vetíti előre (Müller-Christensen, S. 1981: 28. kép, 37). Ugyancsak megőrződött innen hasonló alsórésszel ellátott sekrestyeszekrény 1521-ből (Windisch-Graetz, F. 1982: 267. kép). Francia területről szintén ismert a 15. századból a későbbi komódok formáját mutató, egymás fölött hat lapos fiókos szekrény, liturgikus öltözetek fektetve való elhelyezésére (Aronson, J. 1977: 355. kép; a fiókos szekrények korai példáira lásd még: Feulner, A. 1927: 42. kép, 55; Eames, P. 1977: 19–26. kép, 35–44).

A háztartások ekkoriban úgy látszik, még nem igényeltek fiókos szekrényt. A német polgárok szemében minden bizonnyal alkalmasabbnak tűnhettek a fehérnemű tárolására a négyajtós, kétrészes, nagy befogadóképességű és egyben reprezentatív megjelenésű állószekrények. Először Angliában kezdtek el, a ládatest jobb kihasználása érdekében, fiókokat tenni annak alsó részébe, mely alakulás emlékét a komód angol neve: chest of drawers, „fiókos láda” is jelzi. Már a 16. század közepéről maradt fenn ilyen, fölül ládát, a lenyitható homloklap mögött pedig fiókokat tartalmazó példány (lásd pl. Deneke, B. 1969: 123; Szabolcsi H. 1972: 178. kép, 93). Ezek után Angliában a már kizárólag fiókokból álló szekrény a 17. század második felében a falusiak körében is meghonosodott (Hayden, A. 1912: 60–67).

Mégis ahhoz, hogy ez az újszerű tárolóbútor szerte Európában elterjedjen, az ösztönző példával valamely nagy hatású kulturális központnak kellett előállnia; ez pedig a 17. század második felében a francia királyi udvar volt. A tárggyal együtt innen származott át a komód név, melynek francia megfelelője, a commode eredeti jelentésénél fogva kifejezi az ilyen tárolóbútor legfőbb előnyét a régebbiekkel szemben, azt ugyanis, hogy „könnyen kezelhető” és „kényelmes”.

Bár Németországban előkelő rezidenciákon és polgárházakban egyaránt megjelent a 18. század elején a komód (Benker, G. 1984: 35; Ehret, G. 1986: 27), a falusi lakosság ezt minden praktikussága ellenére sem igen fogadta be. A kevés parasztházból származó emlék a 18. és 19. század fordulójáról való (Deneke, B. 1969: 123). Alighanem mire eljutott az újfajta bútor ismerete a falvakba, addigra ott már a ruhásszekrény foglalta le a kelengyebeli helyet, ennek mutatósságával pedig a fiókos szekrény nem mérkőzhetett. Hasonló okból ítélték a francia kisvárosiak és falusiak is nélkülözhetőnek; csak gazdag családoknál talált befogadásra (Tardieu, S. 1976: 84, 86–88).

Magyarországon az úri és a polgári lakásokban a fiókos szekrény szintén elterjedt a 18. század folyamán. Abban a leltárban, amelyet Sopronban 1748-ban Johann Adam Pintér polgármester házában vettek fel, már szerepel a szekrényfélék közt, két ruhásszekrény mellett egy diófa háromfiókos szekrény („Kasten mit drei Schubladen”, D. Askercz É. 1976: 133). Majd 1797-ben Ferd. Fleischhacker parasztpolgár kétszobás házában is ott van már a diófa Comod-Kasten, nemkülönben 1799-ben Anton Reinhart hegybírónál is, nála egy berakott díszű, rézveretes, háromfiókos példány (D. Askercz É. 1976: 140). Ruhásszekrényről azonban ez utóbbi két leltárban nincs szó, másrészt nincsen már ruhásláda sem.

Az ismertté válás kiterjedését jelzi, hogy 1801-ben Ruszti János őszödi (Somogy m.) hajdú házánál ugyancsak számba vettek lágyfából sublótot – a ház egyetlen tárolóbútorát – (Knézy J. 1992: 160), illetve, hogy ekkor már idézhető ilyen adat az ország távolabbi pontjairól is. Így a Kismarján (Hajdú-Bihar m.) 1803-ban elhunyt, módos id. Bábolnai Mihály házában szintén volt a második szobában egy kommód 3 fiókra, a lakás két szobájában található hét különféle láda mellett (Varga Gy. 1978: 100–101, 284–286).

{366.} ALKALMAZÁSA A 19–20. SZÁZADBAN

Hazánkban tehát a fiókos szekrény szélesebb körű terjedése viszonylag korán megindulhatott. Befogadásának kezdete a köznépnél nagyjából ugyanarra az időre esett, mint az ország bizonyos korlátozott kiterjedésű részén a népies virágozású ruhásszekrényeké, melyekről korábban volt szó. Az, hogy végül általában a komód részesült előnyben a szekrénnyel szemben, leginkább annak tulajdonítható, hogy annál jóval kevesebbe került. Hiszen míg Pest-Pilis-Solt vármegye már említett, 1812. évi árszabása szerint az asztalos 20 forintot kérhetett a puhafából készített – tehát a köznépnél számba jöhető – kétajtós Ruha almáriumért, a Három fiókos Ruha tartó Almárium lágy Fából áraként csupán 8 forintot jelöltek meg (Bárth J. 1987: 172–173).

Mindazonáltal a fiókos szekrény általánosabbá válása korántsem történt gyorsan. Hódmezővásárhelyen például már 1814-ben felvett iratban előfordul ugyan háromfiókos sublót, majd ezt követően időről időre továbbiakat is említenek (Kissné Hideg E. 1988: 16), ám a fennmaradt feliratos, datált virágos díszű ládák tömege cáfolja, hogy az ilyen tárolóbútor a 19. század második fele előtt itt lényegesebb behatolást ért volna el akár a gazdag parasztcsaládokban is (vö. K. Csilléry K. 1990: 132). Elszigetelt presztízsbeszerzések maradtak ezek, akárcsak másutt a környéken, így az az Armárium tele férfi ruhával – a fentiekből következően vagy fiókos, vagy állószekrény –, amely a makói kéttelkes Oláh Mihály gazda házában pusztult el az 1781. évi tűzvészben (Tóth F. 1983: 43; vö. Juhász A.–Tóth F. 1990: 93–94; K. Csilléry K. 1990: 115, 146; Benda Gy. 1989: 158). A többség az ilyenféle újításokat nem tudta követni, sőt a rangos menyasszonyi ládák ismeretében úgy tűnik, hogy ez még módos családoknak sem állt szándékában.

Talán nem tévedés a fiókos szekrények népi elnevezésének eltérő voltában – mint azt az eddig szóba került komód, sublót, fiókos almárium jelzi –, a példaadók, illetve az áruterjesztők sokféleségét és cserélődését, netán a terjedés meg-megszakadását látni. Alighanem az ország jelentős területén vált évtizedekre, akár fél évszázadra is mintegy a társadalmi helyzet és a lakáskultúra szintjelzőjévé, hogy ki tudta megfizetni, illetve ki igényelte a ládát, ki a fiókos szekrényt és ki a ruhásszekrényt. Erre a felismerésre alapozva készített Benda Gyula igen tanulságos jellemzést, inventáriumok adatainak felhasználásával a keszthelyi lakások felszereltségének változásáról az 1790–1848 közti években. Kiderül ebből, hogy a városban a mezőgazdaságból élők lakását ebben az időszakban végig a láda jellemezte ruhatároló bútorként. Miközben azoknak a keszthelyi leltáraknak száma, ahol sublót előfordul, a kezdeti öt százalékról az 1840-es években már negyvenre emelkedett, sublótot gazdacsaládoknál a vizsgált hat évtized folyamán felvett 40 leltárnak mindössze öt százalékában találtak (Benda Gy. 1989: 136–137, 139–140).

A más területekre nézve folyamatban lévő hasonló, beható statisztikai elemzések nyilván tovább árnyalják majd a lakáskultúra változásáról és az újabb típusú bútorok közt a fiókos szekrény elterjedéséről kirajzolódó képet. Az eddigi idevágó – jórészt adatközlői visszaemlékezésekre támaszkodó – adalékok mindenesetre azt sejtetik, hogy ennek elfogadása falun a későbbiek során is igen elhúzódott. Átányon (Heves m.) például csak a 19. század vége felé vált kelengyebútorrá a négyfiókos sublót (Fél E.–Hofer T. 1967: 107). Tiszaigaron (Szolnok m.) ugyan a gazdag leányok kelengyéjében ennél némileg korábban, az 1880-as évek elején felváltotta a ládát a háromfiókos kaszni, de a szegény leányoknál csak az 1900-as évek elején kerülhetett erre sor (K. Csilléry K. 1952a: 91, 93).

Az elterjedés vontatottsága különösen jól érzékelhető Zólyomi Józsefnek a palóc területre vonatkozó levéltári kutatásainak köszönhetően. Juhász János egésztelkes sziráki (Nógrád m.) jobbágy házában, az 1833-ban papírra vetett végrendelet szerint már volt egy fiókos kasznyi (Zólyomi J. 1974a: 40), sőt egy csupán 3/8-ad telekkel rendelkező dejtári (Nógrád m.) jobbágyházaspár hagyatékában levő kétfiókos puhafa sublódról is azt állapították meg 1855-ben, hogy „ócska” (Zólyomi J. 1974b: 66). Mindazonáltal – bár a fiókos szekrény a századforduló táján egyre gyakoribb az e vidéki parasztcsaládoknál – a 20. századi palóc menyasszonyi ládák kései évszámai mindennél hitelesebben tanúskodnak az általánosulás akadozottságáról, igazolva az idős falusiak által elmondottakat, miszerint voltak községek, ahol az új típusú kelengyebútort csupán az első világháború után várta már el minden menyasszonytól a közvélemény. Maconkán (Nógrád m.) azonban a menyasszony továbbra is kapott asztalos készítette ládát is – ahogy azelőtt ácsolt szekrényt a rózsás láda mellé –, és ez a párosítás csak az 1930-as években maradt el. Akkor viszont már itt is kezdetét vette az áttérés a modern szobaberendezésre, ehhez pedig állószekrény tartozott (K. Csilléry K. 1989: 850, 852). A kelengyebútorok hasonló párosítására máshonnan is van adat. Így Bagon (Pest m.) a sublót mellé ládát, a fennállóhoz, a ruhásszekrényhez sublótot kaptak a lányok (H. Csukás Gy. 1988: 70–71).

A fiókos szekrény esetében a vidéki köznép is többnyire a polgári példákhoz való igazodást várta már el, mind a tárgy színét, mind pedig a formáját illetően. Ez utóbbival kapcsolatban legfeljebb a tárolófelület növelése, nevezetesen a fiókok szaporítása érdekében – akár ötig – tettek engedményt. Kevesen engedhették meg maguknak, hogy keményfa szekrényt rendeljenek, leginkább fenyőből készültet vásároltak. Ezen egyszínű barna vagy okkersárga mázolás volt hivatott megidézni a keményfa látszatát, kiegészítve esetleg a felület erezésével. Évszámot, ahogyan polgári megfelelőjére, erre sem volt szokás tenni. De az eddig ismertté vált virágos díszű példányok alapján úgy látszik, hogy ilyeneken sem igényelték már vevőik a készítés évét és a tulajdonos nevét. Amennyire az a felkutatott kisszámú egyed alapján megállapítható, a sublótok színes virágozása rövid életű divat lehetett, egy-egy helyi asztalos kezdeményezésére. A dunántúli virágos ruhásszekrényekéhez hasonlítható, azonos stílusjegyeket hordozó, nagyobb területre kiterjedő virágozási gyakorlat az emlékanyagból nem rajzolódik ki. Igaz, a sublótfiókok nem is nyújtottak kedvező felületet a virágkompozíciókhoz, csupán kicsiny, keskeny sávokat; nagyobb csokrok legfeljebb a tárgy fedőlapjára és oldalfalára kerülhettek (lásd pl. Bátky Zs. 1906: 48. t.).

 
További szolgáltatásaim:
 
Potos idő
 
számláló
Indulás: 2007-03-03
 
Naptár
2025. Március
HKSCPSV
24
25
26
27
28
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
pagesrank

Google Pagerank, SEO tools

 
Bontás árak Budapesten
 
Vakolás árak Budapesten
 
Falazás árak Budapesten
 
Betonozás árak Budapesten
 
Gipszkartonozási árak Budapesten
 
Szobafestés árak Budapesten
 
Burkolás árak Budapesten
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?