Kőműves, burkoló, szobafestő, lakásfelújítás, falazás, vakolás, betonozás, ,szobafestés, festés, mázolás, tapétázás,
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Felujítás és építés! Tel: +36 20 594 0260
 
Aktuális árak
 
Lakásfelújítási munkák Árak
 
Építkezőknek ,telek és lakásvásárlknak
 
Éptőmesterség
 
A magyar nép építészet tályi tagolása 19-20 században I.

A török alóli felszabadító háborúkat, a Rákóczi-szabadságharcot követően a 18. század elején alakultak ki azok a viszonyok, melyek a következő két, két és fél évszázadban a Kárpát-medence falun élő lakosságának életét alapvetően meghatározták. A mezőgazdaságban nemcsak a 20. századig lényegükben már nem változó művelésmódok és technikák állandósultak, hanem következményük, vagyis az, hogy kialakultak azok a vidékek, melyek kellő produktivitásra képesek, és azok, melyek végleg úgy leszakadnak, hogy még az ott élő népességet is alig vagy nemritkán egyáltalán nem képesek eltartani.

A 20. századi földrajzi környezetünk alapvető jellemzői is a 18. századra formálódtak ki. Már akkor, és a következőkben is az erdőtakaró folyamatos pusztulása a legfontosabb tényező. A táj képét a 19. században az ármentesítések változtattak még. A 18. században megszilárdul, helyenként, mint az Alföldön, rekonstruálódik és egyben új jellemvonásokat vesz fel a településhálózat. Ez olyan népességmozgásokkal járt, belső migrációval, az elnéptelenedett vidékek tervszerű betelepítésével stb., melyek esetenként jelentősen megváltoztatták a Kárpát-medence egyes vidékeinek etnikai képét.

Az 1730 körüli állapotokat rögzítő Notitia Hungariae novae historico geographica c. művében Bél Mátyás az országot általánosságban (Hadik B. 1926a), de az egyes megyéket, mint például Hevest (Bél M. 1968), Pestet (Bél M. 1977) vagy Tolnát (Bél M. 1979) bemutatva a falusi építészet jelentős különbségeiről szól. Már nem nagytáji jellegzetességek ismerhetők föl, mint az előző században (Barabás J.–Gilyén N. 1987: 167), hanem egy részletesebb, mezotájinak mondható tagolódás, de az sem kizárt, hogy már a csak néhány településre korlátozódó, egyes kistáji építészeti formák is megjelentek. A lakóépületek alapján megállapított „típusok” (Bátky Zs. 1930a) vagy „házterületek” (Barabás J.–Gilyén N. 1987: 167–172) – az előbbiből öt, az utóbbiból hét van – a 18. század elejére már tovább osztódtak. A Dunántúlon, ezen belül esetleg a Dél-Dunántúlon, a Palócföldön, az Alföldön és Erdélyben, de a Kisalfölddel és a Szamos-mentével kiegészítve is, azt tapasztalhatjuk, hogy a lakóházak ennél kisebb területeken rendelkeznek azonos vonásokkal, nem is beszélve arról, hogy a népi építkezés egészének táji tagolódása felvázolásakor egyéb építményeket és jellemzőket is figyelemmel kell kísérni.

A táji típusok elhatárolásakor ugyanis nemcsak a lakóházakra kell tekintettel lenni, jóllehet ez az épület valóban alapvető jelentőségű, és önmagába összesíti a jellegzetességek nagy részét. De az épületek falvakban, tanyákon vagy szórványtelepüléseken állnak {267.} és ez a tény befolyással van rájuk. Az építmények „választéka” is meghatározza egy-egy terület építészeti képét, az, hogy például egyes tárolóépítmények léteznek vagy éppenséggel hiányoznak, sőt az, hogy ezek a településszerkezetben hol kaptak helyet, mind jellemzik az adott terület népi építészetét. Az épületek „kapcsolódása” is meghatározó tényező, nyilvánvaló, hogy egészen más, ha minden funkció, illetve az ezeket kiszolgáló építmények egyetlen tető alatt helyezkednek el, mintha mindezek önállóak, és a két véglet között számtalan variáció létezik.

Ezek mellett ott vannak a lakóháztipológizálásnál megszokott tényezők: az alaprajzi elrendezés, a felhasznált anyagok, a belőlük készített szerkezetek, de mindez természetesen nemcsak a háznál, hanem a telek, a település egyéb építményeinél is.

Ennyi meghatározó nem vizsgálható egyszerre és mindenhol, nemcsak fizikai akadályok miatt, hanem azért se, mert közülük egyesek nem mindig jellemzők, tehát az adott esetben el lehet tekinteni tőlük, ugyanakkor nem kizárt, hogy egy következő korban már alapvető tényezőként részletesen kell foglalkozni vele.

DUNÁNTÚL

A 18. század elején a Dunántúlon már önálló építészeti arculata volt a Nyugat-, a Dél-, a Közép-Dunántúlnak és a Kisalföldnek.

NYUGAT-DUNÁNTÚL

A Nyugat-Dunántúl népi építészete a 18. században a Kárpát-medence központi vidékeihez képest archaikus. A nyugati peremvidéken ennek egyik oka a szórványtelepülések egy fajtája, a szeres település. Ez amellett, hogy bizonyos építményfajták létét biztosította, például a kerített házét, a gazdálkodásnak egy olyan állapotát konzerválta, amely az építményekre is befolyással volt. A folyóvölgyek zárt falutelepülései azonban már más lehetőségeket biztosítottak, és ez megmutatkozott mind az épületek alaprajzi elrendezésében, mind a felhasznált anyagokban.

A 18. század elején a Nyugat-Dunántúlon a fa még kizárólagos építőanyag volt (Bíró F. 1975: 31–33), a rendszerint tölgy talpgerendákra fenyőfából készült a keresztfejes boronafal. Nemcsak a lakóház, hanem a többi építmény is így épült, mint Zalabaksán 1698-ban, ahol a paplak mellett, mely „földszintes, gerendákból épült ... Van még egy gerendából épült, de tető nélküli istálló és pajta” (Bíró F. 1988: 69). Molnaszecsődön a 17. században Petres György házának nagyszobája, konyhája és egy kisebb szobája keresztfejes boronafallal, a másik kisebb szoba és egy kamra fonott, tapasztott fallal készült. A jómódú, nemesi származású jószágkormányzó épületeinek mennyisége, funkcionális tagolódása nyilvánvalóan nem egyezik a környék falusi építészetének színvonalával, de a felhasznált anyagok, megmunkálásuk minden bizonnyal azt a legmagasabb szintet jelzik, ameddig ebben az időben a népi építészet e vidéken eljuthatott (Tóth I. Gy. 1990: 199–200).

Nyugat-Dunántúl falusi építészetében a 18. század elején a lakóházak egy jelentős része még füstös szobájú. Az osztatlan funkciójú térnek azonban volt egy olyan sajátossága, {268.} amely határozottan elválasztotta a nyugatabbra lévő „Rauchstube” övezettől. Ez utóbbi területen a lakó és feldolgozó funkciókat egyesítő tér egy előtérből közelíthető meg, a kemence pedig a bejárati ajtó mellett áll. Nálunk ez a helyiség mindig a szabadból nyílik és tüzelőberendezése, a nagyméretű kemence az ajtóval szemközti valamelyik sarkot foglalja el (Bárdosi J. 1977–1978: 227–229, 267). Feltehetően ezzel lehet kapcsolatban, hogy a Szlavóniától az Ormánságon, a Kis-Balaton vidékén át a Tapolcai-medence nyugati feléig húzható vonaltól nyugatra az ereszalját, majd a tornácot nevezték pitvarnak (Balassa M. I. 1989b: 73–74).

A 18. század elején a kályháskemencés, tehát már füsttelenített szobás lakóházak is kimutathatók. Körmenden a 17. század derekán a házak több mint nyolcvan százalékában a lakóhelyiségben kályha volt, méghozzá a társadalom minden rétegénél, hiszen a számba vett épületállomány 56%-ában föld nélküli zsellérek laktak (Szentmihályi I. 1980. I: 109–110). Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Körmend fontos birtokközpont, hiszen ez a tüzelőberendezés a Dunántúlon még viszonylag új vívmány. Ezt példázza Sümegtől nem messze az egykori Sarvaly, ahol a település 16. század első harmadának végén bekövetkezett pusztulásakor még mindössze egyetlen épületben állt kályháskemence. Annak is sajátos volt az elrendezése: szája az eresz alá nyílt, ami arra vall, hogy ez a tüzelőberendezés nem nagy múltú ebben a faluban (Holl I. 1979: 40–41, 49).

A lakóépületnek még a füsttelenített lakóhelyiség megjelenése előtt részei lehettek a különféle tárolóhelyiségek (kamrák, pajták), istállók. A mindezeket egyesítő kerített házak ott álltak a szeres településeken, természetesen elsősorban a módosabbak használatában, mint ahogyan ezt a 18. század végén készített I. Katonai Felmérés térképlapjai tanúsítják. Ezek azt is mutatják, hogy az utcás falvakban az egysoros mellett legfeljebb az L alaprajzú, „hajlított ház” fordul elő.

A telek jellegzetes építménye a pajta, mely nemcsak boronából, hanem talpas-vázas sövényfallal is készült. Nyugat-Dunántúl a téglalap alaprajzú pajták elterjedésterületébe esik, ahol a 19–20. század fordulóján a harántfalakkal több részre tagolt, hosszúoldali bejáratú változatuk fordult elő. A meghosszabbított középrészű, úgynevezett „torkos pajták” is gyakoriak (MNA 264. térkép). Az állattenyésztés jelentősége miatt az istállók is fontos épületei a telkeknek. A lakóhelyiséghez csatlakozó kamrák mellett nem ritkák az önálló kamraépületek sem, ezek többnyire egyszintesek, számszerűen mindig is kisebbségben lehettek az olyanok, mint amelyről 1785-ben egy őriszentpéteri osztályos egyezség alkalmával emlékeznek meg egy Curialis funduson: „különösen pedig egy két contignatiobul álló Kástu, mellynek allya Kamrára, az fölyö pedig két rekesztékre...” (Bíró F. 1975: 39).

A Nyugat-Dunántúl 18. századi népi építészetének képéhez hozzátartoztak a települések szőlőhegyein lévő föld feletti pincekamrák présházzal, melyek bejárata egyik hosszabbik oldalukról nyílt. Ezek, mint az említett gazdasági épületek általában, ekkor még többnyire boronafalúak, bár a pajtáknál, istállóknál a talpas-vázas sövényfalak is előfordultak. Ahol ez funkcionálisan szükséges volt, például az istállóknál, kívül-belül be is tapasztották őket. A kifejezetten építészeti jelenségek egybeesnek a népi építészet terminusainak jól körülhatárolható együttes elterjedésével, melyet legjobban talán a szarufa értelmű rag, és a hé-, hi- stb. padlás értelmű használata jelez.

 

KÖZÉP-DUNÁNTÚL

A 18. században már önálló építészeti táj a Közép-Dunántúl: a Balaton-felvidék és a Bakony vidéke. Elsősorban az különbözteti meg az innen nyugatra eső területektől, hogy a faépítészet eltűnőben van. A fehérvári őrkanonokság dörgicsei birtoktestén lévő településeken a század harmadik harmadának kezdetén már a sövény is visszaszoruló épületanyag az egyre inkább alkalmazott kővel szemben (H. Csukás Gy. 1991: 150–154). Hasonló tapasztalatokat szerezhetünk Palotáról is, ahol 1781-ben az épületfát igénylő 115 jobbágy közül karót és vesszőt 39-en, vesszőt csak 24-en kértek, és közülük mindössze öt igényelt a váz- és tetőszerkezethez szükséges gerendát is (H. Csukás Gy. 1984: 29). A 18. század közepétől egyre jobban észlelhető táji elkülönülés egyik alapvető oka a terület meglehetősen magas számú kisnemesi lakossága, amit még növel a szőlőhegyek extraneus birtokossága. A kőépítkezés a megmaradt emlékek tanúsága szerint az ő révükön terjed és válik helyenként, mint a Káli-medencében, viszonylag gyorsan kizárólagossá (Vajkai A. 1957: 97–105; H. Csukás Gy. 1984: 29).

Az alaprajzi elrendezés látszólag nem különbözik a nyugat-dunántúlitól, itt is minden helyiségnek külön bejárata van. Lényeges viszont, hogy az udvari hosszú homlokzatok előtt már a 18. században gyakran ott található a tornác. Előzménye Sarvalyon került elő éppen annál a háznál, ahol a kályháskemence (Holl I.–Parádi N. 1982: 29–32). Ez a ház feltételezhetően nem paraszti, ugyanez tapasztalható a többi korai tornácos épületnél is. Ugyanitt találkozhatunk a lakóház szerves részét alkotó pincékkel, ez esetben az épület utolsó helyiségeként, ami már részben a földbe mélyed. Ennek a megoldásnak a folytatása a Balaton-felvidék hegyközségeiben ismerhető föl. A lakóház alatti, elsősorban bortárolásra szolgáló pincék középkori előzményekre vezethetők vissza és a szőlőhegyeken lévő, hasonló funkciójú önálló épületek elszaporodásával veszítettek jelentőségükből.

A lakóház tetőformáinak múltja nem teljesen tisztázott. A nyugati kontyolások, a teljes és a különböző méretű csonkakontyok Keszthely, a Tapolcai-medence táján megszűnnek, és innen keletre az egyenes oromzatos tető az uralkodó, melyekre már a 18. század közepéről is vannak adataink, például Nemesvámosról, Balatonarácsról, Balaton-szepezdről stb. (Vajkai A. 1957: 96–101). Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy ezzel nagyjából egy időben Dörgicsén uradalmi épületek kontyoltnak tűnnek (H. Csukács Gy. 1991: 150–151, 155). A tetőszerkezetnél is fellelhető egy elkülönítő jegy: a szelement nem ágas vagy ollóágas tartja, hanem a felmagasított harántfalakon nyugszanak. A megoldás múltja szintén nehezen tisztázható, az viszont tény, hogy a kőépítkezés velejárója. A gazdasági épületek közül itt a pajta már nem fiókos, hanem egyetlen térből áll. Az istállók többnyire a lakóépület folytatásában kaptak helyet, s ha nem is túl gyakran, de a magas szintű kőépítkezést reprezentálóan bolthajtásosak, sőt középoszloposak.

 

A Balaton-felvidék jellegzetes gazdasági építményei a szőlőhegyeken lévő présházas pincék. Már a 17. századból vannak adataink róluk, széles körű elterjedésük a terület szőleinek birtoklásában bekövetkező változással, az extraneus birtokosok számának megnövekedésével hozható kapcsolatba. A nemesi, városi tulajdonosok által, mesteremberekkel építtetett présházak a kor építészeti színvonalának e körben tapasztalható csúcsát honosították meg, és minden bizonnyal jelentős hatással voltak nemcsak a szőlőhegyek, hanem a falvak építészetére is. Sajátos építészeti kép alakult ki ezáltal, hiszen a barokk présházak mellett, mint ez még a 20. században is megfigyelhető, ott voltak a boronafalas, számos archaikumot rejtő présházas pincekamrák, melyeknek bejárata leggyakrabban rövidebbik oldalukról nyílt.

A Közép-Dunántúl, a Bakony és Balaton-felvidék arra példa, hogy már a 18. században is voltak olyan, viszonylag kis kiterjedésű építészeti tájak, melyek jól elkülönültek környezetüktől, az akkor még nagyobb tömböket alkotó táji típusoktól.

DÉL-DUNÁNTÚL

A Dél-Dunántúl építészeti önállósága sok vitát váltott már ki (Gunda B. 1954b: 378; Barabás J.–Gilyén N. 1987: 170; Zentai T. 1991a: 19, 223), de a 18. században kétségtelen, hogy a Balatontól délre eső vidékek, azaz nemcsak a Dráva-mente, ebből a szempontból elkülönül a szomszédos tájaktól.

 Itt is az tapasztalható, hogy az építészet archaikus vonásai általában tovább megmaradnak, és ebben rokon a Nyugat-Dunántúllal. A települések szerkezete azonban különbözik, az osztott települések eleve más fejlődést tettek lehetővé, mint a szomszédos vidékeken. Míg a korábban bemutatottaknál az épületek egymáshoz kapcsolódását inkább az egybeépítés tendenciája jellemezte, addig a Dunántúl déli felében a különépítés figyelhető meg. Ez abból is adódhat, hogy az istállóval egybeépített tárolóépítmények, az istállóspajták a lakótelektől, esetleg a belterülettől is elkülönülve helyezkedtek el. De akkor is, ha a beltelken vannak a gazdasági építmények, ezek külön épültek a lakóépülettől, tehát önálló a pajta, az istálló stb.

Az épületek, elsősorban a lakóház falanyagánál a Dél-Dunántúlon már a 18. században is szinte ismeretlen a boronafal. Széles körben használatos a talpas-vázas fal, többnyire sövény, esetenként zsilipelt kitöltéssel (Zentai T. 1991a: 31–36). A század második felében a hatósági szabályozások ezt a faltechnikát igyekeznek megszüntetni, nem kevés sikerrel, mint azt az elsősorban a Baranyára, de a szomszédos megyékre is kiterjedő Széchényi-féle Descriptio is tanúsítja az 1780-as évek közepén (Zentai T. 1989). Mindez a Dunántúl egész déli felében általános lehetett, ahogyan ez a közel egykorú somogyi adatokból is kitűnik (Knézy J. 1972). A lakóházak helyiségei – mint a nyugati és középső vidékeken – önálló bejáratúak, és itt is korainak tűnik az előttük húzódó tornác. Az utóbbiakra viszonylag kevés 18. századi adatunk van, ezek is többnyire egyházi, polgári épületek (H. Csukás Gy. 1991: 152–156). A 19. század elejétől a napjainkat is megért talpas-vázas épületek szinte mind oldal-, nemritkán elő- és oldaltornácosak. A 18. században a lakóházak a Dél-Dunántúlon is két zárt tüzelősek, a szobában a Dunántúl más vidékeivel egyezően kályháskemence állt. A füstöskonyhában azonban nem a nagyméretű, valamelyik sarokban álló lapos, hanem kisebb, kerek agyagkemencéket találhatunk. Úgy tűnik, hogy ezek 19. század végi előfordulása egykori sokkal szélesebb elterjedtség maradványa, korábban Tolna megyétől nyugatra egészen a Göcsejig, Hetés határáig ilyenekben sütötték a kenyeret (Zentai T. 1991a: 128–129).

Az istállóval egybeépített pajták jellegzetes gazdasági építményei a Dunántúl déli részének. Az önálló istállókkal együtt ezek a 18. században gyakran nem a település belsejében álltak, hanem kint a határban az istállóskertekben. Kezdetben még rendszertelenül szétszórtan, majd a következő században, a különböző szabályozásoknak is köszönhetően, csoportosan (Hofer T. 1955, 1957).

KISALFÖLD

A 18. század építészeti régiói között sajátos helyet foglal el a Kisalföld, melyet legtömörebben úgy jellemezhetünk, hogy egy alföldi jellegű sziget a Dunántúlon. Arról, hogy ez önálló fejlődés eredménye, vagy egy „csatornán”, a Dunakanyaron keresztül kapcsolódik a Nagy Magyar Alföldhöz, megoszlanak a vélemények (Filep A. 1970: 343; Balassa M. I. 1985a: 132, 145; Barabás J.–Gilyén N. 1987: 169).

Az 1770-es években a csallóközi Illésházára és Szentmihályra a Batthyányak uradalmi épületeket, köztük lakóházakat terveztettek. A tervek központi bejáratos, szabadkéményes, nem egy esetben a konyha bejárattal szemközti oldalán a falon túlnyúló kemencés házakat, a lakóhelyiségben kívülről fűthető, feltehetően cserépkályhákat ábrázolnak (Vajkai A. 1957: 91–92). Ez az épület olyan, mint amelyeket a néprajzi kutatás a 20. században talált a Kisalföldön. Igaz, a déli peremterületen és Sopron megyében a konyhák közepén lapos kemence terpeszkedik, tehát azokon a tájakon, ahol a Kisalföld a Nyugat- és Közép-Dunántúllal, az ott fellelhető hasonló tüzelőberendezésekkel érintkezik. A szobákban a kályháskemence már a 15. században feltűnt, és ezután széles körben elterjedt, tehát jóval megelőzi az innen délre eső vidékek kályhahasználatát. Ez természetesnek tekinthető, hiszen ez a tüzelőberendezés a Duna mentén terjedt. A 18. században ezek szerint két zárt tüzelő volt a lakóépületekben és ezzel elkülönül a többi dunántúli építészeti övezettől, de az Alföldtől is, hiszen ott a konyhai zárt tüzelő ebben a korban már egyre inkább átadta helyét a különböző nyílt tűzhelyeknek.

 

A 18. században a Kisalföldön általános lehetett a szabadkémény. A korábban hivatkozott tervrajzok mellett, melyek uradalmi épületek, tehát nem kizárt, hogy ebben a vonatkozásban a paraszti környezet építészetét megelőzik, olyan adatokat is ismerünk, mint a mosonmagyaróvári uradalom 1739-ben kelt kéményseprési utasítása vagy 1770-ből Komárom építési, tűzrendészeti rendelete (Filep A. 1973: 316).

A táji környezet is közrejátszott abban, hogy az újkorban a Kisalföld jellegzetes földépítkezési terület. A „fecskerakásos” fal a vidék központi térségében még a 20. században is általános volt, meghaladta az 50%-ot. Sajátossága, hogy a falat vázszerkezet erősítette. Ez olyan megoldás, melyet az Alföldön a középkorban szintén alkalmaztak a földfalazatoknál, ott azonban a vályog széles körű elterjedésével eltűnt. A vázszerkezetnek minden bizonnyal a vázszerkezetes sövényfalakkal is kapcsolata van, ez a falféleség a Csallóközben a 20. századot is megérte, de ott találjuk a 18. században a Batthyány-féle tervrajzokon is. Ezek egyikén az épület talpgerendája is felismerhetőnek tűnik. A Rába menti vert falaknak egyelőre nem ismerjük a múltját.

A kisalföldi lakóházak a 18. században ágasfás-szelemenes tetőszerkezetűek, nyeregtetősek lehettek. Az ágasfás lakóházak még századunkban is nem egy faluban meghatározták a településképet, például Tápon. Nem kizárt, hogy a peremterületeken, Sopron környékén, a Mátyusföldön elszórtan és foltszerűen jelentkező csonkakontyos tetők a városok épületeit követték. A folyók mente a 18. században bőven ellátta a Kisalföld népességét a tetőhöz szükséges náddal. A tetőfedésnek itt egy sajátos, a Nagy Magyar Alföldön nem gyakorolt technikája is ismert volt: nem készítettek lécezést a szarufákra, hanem nádszőnyeggel oldották meg a fedél rögzítését.

A Kisalföld abba az övezetbe tartozik, ahol a lakóépítmény egybeépült az istállóval, ugyanakkor az általánosan használatos pajta önálló volt. A talpgerendára emelt sövény-, nemritkán nádfalú pajták többnyire osztatlan belső terűek voltak. Az utcán a ház előtt ásott gabonatároló vermek is hozzátartoztak a kisalföldi falvak 18. századi képéhez. A Dunántúlon – leszámítva természetesen a keleti peremterületet – mindössze itt jelentős a veremhasználat.

 
További szolgáltatásaim:
 
Potos idő
 
számláló
Indulás: 2007-03-03
 
Naptár
2024. Augusztus
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
<<   >>
 
pagesrank

Google Pagerank, SEO tools

 
Bontás árak Budapesten
 
Vakolás árak Budapesten
 
Falazás árak Budapesten
 
Betonozás árak Budapesten
 
Gipszkartonozási árak Budapesten
 
Szobafestés árak Budapesten
 
Burkolás árak Budapesten
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?