A Margit híd
A híd a Nagykörút északi ágának folytatása. Buda északi részére biztosít kapcsolatot. A Margitsziget alsó végénél hidalja át a két azonos méretű Duna-ágat. Tengelye közepén 30 fokkal megtörik, középpillére szélesebb, hogy helyet adjon a haránt-irányú szárnyhíd csatlakozásának. Hatnyílású, felsőpályás, kétcsuklós ívhíd, középen egynyílású szárnyhíddal.
Nyílásméretek: Budai mederág: |
73,0 + 83,0 + 86,0 m |
Szárnyhíd: |
70,0 in |
Pesti mederág: |
86,0 + 83,0 + 73,0 m |
Parti nyilasok: |
20,0-20,0 m |
Hidszélesség: |
25,0 m |
Kocsipálya: |
18,0 m (2x2 sáv + villamos) |
Hidhossz: |
607,6 m |
A híd vasszerkezetének tömege: |
5.183 t |
A szárnyhídé: |
526 t |
Forgalomba helyezés napja: |
1876. április 30. |
A mai szerkezet építésének évei: |
1947-48 |
A Margit híd építését az 1870. évi X. törvénycikk rendelte el.
Ennek alapján nemzetközi tervpályázatot írtak ki a híd terveire és építésére. Előtte azonban meg kellett teremteni az ehhez szükséges jogi, műszaki és pénzügyi feltételeket. A műszaki és pénzügyi feltételekkel nem volt gond. A Lánchíd példája nyilvánvalóvá tette, hogy a hídépítés hasznos, kifizetődő vállalkozás, mely gazdaságpolitikailag indokolható. A nehézségek a jogi alapok megteremtése kapcsán léptek fel. Hogy ezt megérthessük, vissza kell tekintenünk a Lánchíd építésének idejére.
Ismeretes, hogy az első Duna-híd, a Széchenyi alkotta Lánchíd magánvállalkozásban, a Sina György bankár által létrehozott részvénytársaság tulajdonaként, koncessziós alapon épült meg. A költségek fedezetéül a vámfizetési kötelezettség szolgált, s az kiterjedt a hídon áthaladó minden gyalogosra és járműre. Az ebből származó jövedelem a részvénytársaságot illette. A vonatkozó szerződésben, melyet az 1840. évi XXXIX. törvénycikkel hagyott jóvá az Országgyűlés, az a kikötés is szerepelt, hogy a Lánchíd forgalomba helyezésétől számított 90 évig a Dunán, a hídtól l-l magyar mérföldön belül (kb. 8 km), másik híd nem építhető. Ez a kötelezettség 1936-ban járt volna le. Ennyi időre becsülték annak idején azt az időszakot, amikorra szükség lesz Budapesten egy másik hídra. A fejlődés azonban ezen túllépett.
Két megoldás kerülhetett szóba: a hidat a Lánchídtól számított 1 mérföldnél távolabb építik meg (tehát mind észak, mind dél felé a főváros akkori beépített területénél jóval kijjebb), vagy megegyeznek a részvénytársasággal ennek a jogi akadálynak az elhárításáról. Az első megoldás melletti döntésnek nem lett volna értelme. A második megoldás számtalan változata közül a legszerencsésebb született meg: a magyar állam az 1870. évi XXX. törvénycikkel megváltotta a Lánchidat, s most már maga dönthetett az átkelőhely kijelölése kérdésében.
Francia vállalat építi a hidat
A tervpályázatra beérkezett 43 pályamunkából 23 minősült elfogadhatónak és hat került részletes bírálatra. A kiírt két jutalomdíjból az elsőt, 1000 tíz-frankos aranyat Ernest Gouin francia vállalkozó mérnök terve, a másodikat, 500 tízfrankos aranyat, a Kraft és Förster bécsi építészek készítette és a Société Coquenillel társult bécsi általános építészeti társulat által benyújtott terv nyerte el. A díjnyertesnek előjoga volt a kiviteli megbízásra, ezért tárgyalások kezdődtek az építtető és a tervező között a tervmódosítások és azok anyagi vonzatai tekintetében. A Margit híd a pályázat kihirdetésének időpontjában még a Duna-szabályozás korábbi tervén alapult, mely szerint a szigetet körülvevő két Duna-ág nem egyforma szélességű (a pesti 100, a budai 150 öl). A tárgyalások folyamán és az időközben elvégzett műszaki tanulmányok eredménye szerint is a két Duna-ág szélességét egyformán, 125-125 ölben állapították meg. Ennél fogva a pályázónak a híd tervét mind a nyílások elrendezése (öt helyett hat nyílás), mind a költségekre vonatkozóan is módosítani kellett (2. kép).
|
|
|
2. kép: A híd oldalnézete és keresztmetszeti elrendezése |
A pesti hídfő alapozásához szükséges süllyesztőszekrények gyártása és szállítása külön szerződés alapján azonnal megindult. Ernest Gouin vállalata, a francia Société de Construction de Batignolles cég emberei a pilléreket és a hídfőket vasszekrények süllyesztésével alapozták. A hídfőknél és a középpillérnél két-két, a négy mederpillérnél egyegy alaptest készült. Mindegyik 7 mm vastag, 1,0 m magas vaslemezből szegecselt gyűrűkből állt és minden méterrendű süllyesztés után szegecselték a következő gyűrűt. A két szekrénnyel alapozott hídfőket és a középső pillért a nulla vízszint fölött hatlábnyira, boltozattal kötötték egybe. Ezt az átboltozást a hídfőknél az alsó rakpart partfalai eltakarják, de a középpillérét alacsony vízállás esetén látni lehet. A pilléralapok hossza a hídfőkön 7,0 m, a mederpilléreken 8,0 m. Az alapozási munkát a francia vállalat 1873 októberére fejezte be. (3. kép).
|
3. kép: Az épülő híd 1874 körül |
A felmenő falakat valamennyi pilléren és hídfőn gránittal burkolták. Az ehhez szükséges kőanyagot a neuhauseni, a hefermarkti és a pernaui bányákból szállították. A felmenő falak építésével egyidejűén a vasszerkezet hengerlése is megkezdődött. A híd vasszerkezetét a kivitelező vállalat Franciaországból importálta.
A szerkezet lapokra támaszkodó ív volt, mégpedig hat egymás mellé helyezett ívtartó, sűrű rácsozással egymáshoz kötve. Az egyes tartók síkjában ugyancsak sűrű, andráskeresztes rácsozás készült, amelyet a hídpályát alátámasztó hossz- és kereszttartók fogtak egybe. így minden ív egy ívtartóból, egy hossztartóból és két, rácsozattal osztott mezőből állt. A hossz- és kereszttartók síkjában dongalemezek alkották a szerkezetet, erre került a kiegyenlítő aszfaltbeton réteg, majd a homokba rakott fakocka burkolat. A járdákat a kereszttartók konzoljai tartották, ezek végére volt felerősítve a hídkorlát, továbbá az a hossztartó, amelyen a járdát alkotó tölgyfapallók feküdtek.
A hatnyílású mederhídhoz csatlakozó két parti hídnyílás 20,0-20,0 m hoszszú vasszerkezetét, hazai anyagból, a Magyar kir. Államvasutak Gépgyára szerelte fel a MÁV Építési osztályának tervei szerint. Alépítményüket Kéler és Kutlánya vállalkozók készítették. A hídfőknél ideiglenes vámszedő bódék épültek, amelyeket 1886-ban téglaépületekkel váltottak fel.
A híd teljes hossza, a két parti nyílással együtt 607,6 m, szélessége 16,9 m volt. Ebből a szélességből a kocsipálya 11,1 m, a fapallós járdákra 2,9-2,9 m jutott. A híd szerkezetét 400 kg/m2 egyenletesen megoszló terhelésre és 24 tonnás teherkocsira méretezték. A vasszerkezet tömege 5 012 tonna volt. Az építkezés összköltsége 5051000 forint.
A hidat a pilléreken és a hídfőkön elhelyezett négy-négy díszes kandeláber világította meg. A kovácsoltvas foglalatú oszlopok derekán szárnyas griffmadarak tartották a lámpakereteket. Az összes oszlopfőt a magyar korona díszítette. Az egyes hídnyílásokban négynégy kisebb, egyágú lámpát helyeztek el. A híd építészeti díszítményeit Chabrol, a Palais Royal építésze készítette.
A pillérek homlokzatait díszítő szobrok elkészítésére és elhelyezésére 1874ben - előzetesen megtartott zártkörű tervpályázat után - kapott megbízást a hídépítési kivitelező vállalat. A szobrok Thabard párizsi szobrászművész alkotásai, hajóorron álló emberalakot ábrázolnak. A középpillér déli mellvédjét az ország címer a koronával díszítette, sarkain obeliszkekkel.
A kivitelezési munkát a MÁV XXVI. Építési Felügyelősége irányította. Vezetője Deák Mihály MÁV főmérnök, munkatársai Bachl József, később Czekelius Aurél MÁV segédmérnökök voltak. (Utóbbi a hídépítési munka befejezése után a minisztérium kebelében később szervezett hídosztály vezetője lett.)
A hídépítés összes kivitelezési munkáit a szerződésben megszabott határidővel szemben - az árvíz okozta késedelem miatt - csak 1876. április 30-ára fejezte be a Batignolles vállalat. E napon, déli 12 órakor adták át hivatalosan a hidat a forgalomnak. A jó budapestiek azonban nem várták meg az „ünnepélyes" megnyitás időpontját. Az építővállalat és a felügyelőség tudtával, a sikeres teherpróbát követően már hetekkel az április végi határidő előtt birtokba vették a hidat és átjártak rajta. A hidat Gyulai Pál író javaslatára Margit hídnak nevezték el (4. kép).
|
4. kép: Az eredeti híd látképe Budáról szemlélve |
A finom vonalazású ívek és a szerencsés tömegeloszlású falazatok, pillérek, szobrok és párkányok faragványainak, díszes kandelábereinek és obeliszkjeinek kialakítását a historizáló francia ízlés és könnyedség jellemezte. Három évvel a híd megnyitása után lóvasutat létesítettek a hídon. E célra a síneket a kocsipálya szélén, közvetlenül a járdaszegélyek mellett helyezték el. Tekintettel a híd emelkedőire, a két ló által vont kocsi elé a hídfőben harmadik lovat fogtak, amelyen lovászgyerek ült. A „nyargonc" este lámpával ügetett a lóvasút előtt a híd közepéig, majd onnan visszafordulva ismét a hídfőhöz, hogy a következő lóvonatot felsegítse a híd közepéig. A lóvasutat 1894-ben villamos váltotta fel.
Megépül a szárnyhíd
A margitszigeti szárnyhíd építését az 1899. évi VII. törvénycikk rendelte el, a kis (Festő) szigettel történő egyesítése után. A híd a Margit híd középső pilléréből ágazik ki és tengelye a Margit híd megtört tengelyvonalának törési szögét felezi. A hídnak egyetlen 70 m-es nyílása van, amelyet a főhíd eredeti tartóihoz hasonló alakú, négy ívtartó hidal át. Az alapzat fölötti párkányfal látható felületeit gránit burkolja.
Ugyancsak gránitból épültek a szerkezeti talpkövek és a hídpályát a feljárótól elválasztó szegélykövek is. A vasszerkezet korlátjai, a párkányok, valamint a vámszedőházak megegyeztek az eredeti Margit híd hasonló célú szerkezeteivel (5. kép).
|
5. kép: A Margitszigeti szárnyhíd építése 1900-ban |
A szárnyhíd felépítése 670.000 koronába került. Alépítményét Zsigmondy Béla vitelezte ki, vasszerkezetét a Magyar kir. Államvasutak Gépgyára építette. 1900. augusztus 19-én adták át a forgalomnak. Ez az egyetlen hídnyílás, mely a második világháború rombolásait, lényegében sértetlenül átvészelte (6. kép).
|
6. kép: Az eredeti Margit híd az elkészült szárnyhíddal |
Nincs olyan mérnöki szerkezet, vagy építmény, amelyen az idő, vagy a használat nyomokat ne hagyna. Hidakon a használat okozta kopások elsősorban a hídpályán jelentkeznek. így történt ez a Margit hídon is, amelynek fakocka burkolatát a társzekerek vasabroncsos kerekei kikezdték. A fakocka burkolat az egyre fokozódó teherkocsi forgalom hatására, annyira elhasználódott, hogy kijavítását nem lehetett tovább halasztani. Minthogy abban az időben (első világháború) fakocka anyag nem volt beszerezhető, a burkolatot „ideiglenes jelleggel" a Lánchíd fakocka burkolatának felbontásából származó anyaggal javították ki. Ez a javítás nem bizonyult időtállónak, a burkolat 1920-ban járhatatlanná vált. Fakocka azonban továbbra sem volt beszerezhető, ezért a burkolatot felbontották és helyébe 14 cm vastagságú trachit kőkocka burkolatot fektettek. A munkát összekötötték a villamosvasúti vágányok cseréjével. A forgalom fenntartása mellett 1920-21 telén az északi, 1921 tavaszán a déli oldalon készült el az új kocsipálya.
A pályaburkolat anyagának megváltoztatása az állandó terhelés növekedésével járt, amihez a dinamikus hatások fokozódása járult. A hídra összpontosuló erőhatások csökkentése érdekében, ezért forgalomkorlátozást rendeltek el és 1921. július l-jétől csupán a 16 tonnánál könnyebb járművek közlekedését engedték meg. Ez csak csekély javulást hozott, a pálya kőburkolata tovább romlott, nem győzték a javítást. A helyzetet súlyosbította, hogy 1929-től a hídon autóbusz is járt .
Átépítés, szélesítés
A híd teljesítőképességének vége felé közeledett. Ezen a helyzeten a főváros a minisztérium Dunahídépítési szakosztályával együtt nagyszabású terv kidolgozásával segített. Mérlegelték a Dunahidak fontosságát a főváros két felének összekötése szempontjából és megalkották a Duna-híd építési programot. Két új Duna-híd építésével és a Margit híd kiszélesítésével számoltak. A három programpont közül a Margit híd kiszélesítését minősítették a legsürgősebbnek, ezzel kezdődött a program végrehajtása. (Egyidőben a Boráros téri híd építését is elkezdték. A harmadikként sorolt építkezést, az óbudai hidat a pillérsor elkészülte után, 1944-ben abba kellett hagyni, Budapest csatatérré vált.)
A Margit híd átépítésének és kiszélesítésének terveit 1935 tavaszán Mihailich Győző műegyetemi tanár készítette. Eszerint a híd hat-hat ívből álló főtartóit a kedvezőbb erőjáték érdekében kétcsuklós ívekké alakították. A lapvégződések helyébe csuklókat iktattak. Erre a szerkezet lényegét érintő átalakításra annál is inkább szükség volt, mert a lapokon támaszkodó ívek a talpköveken berágódásokat okoztak. A déli oldalon további két főtartót helyeztek el a meglévő mellé. A hídfőket és a pilléreket déli irányban megtoldottak, a pilléreken lévő szobrokat áthelyezték. A szélesítés eredményeként a hídpálya szélessége az eddigi 11,1 m-ről 16,8 mre bővült (7. kép).
|
7.kép: A híd déli oldalának szélesítési munkálatai 1936-ban |
A munkát 1935. májusában kezdték meg. A meglévő pillérek mellé új keszont süllyesztettek és a két alaptest közötti hézagot a nulla vízszint alatt, nyílt munkagödörben hidalták át. A vasszerelést a Magyar kir. Vas-, Acél- és Gépgyárak a mederbe cölöpözött állványról végezte és külön állványozta be a Duna egyik, majd a másik mederágát. A vasszerkezet munkái közül külön figyelmet érdemel, hogy a régi főtartók saruit a forgalom fenntartása mellett, hidraulikus emelők segítségével cserélték ki. Az ívtartót először 300 tonna emelőerővel 5-7 mm-re megemelték, ennyi elég volt arra, hogy az ékeket kivegyék és kitolják az alátámasztó lemezre. Ezután a régi gránittömböt az új csukló szerkezeti vastagságának megfelelően kifaragták, az új csuklót elhelyezték, és az ívtartót leeresztették az új támaszra. A segédtartót leszerelték a leeresztett ívtartóról és áthelyezték a soron következő ívtartóra. Egy emeléses sarucsere 6-7 nap alatt ment végbe. A helyszíni építést Újvári Pál és Zimányi István vezették (8. kép).
|
8. kép: A két új ív beépítése a szélesítés alkalmával |
|