Mit lehet írni a tégláról? A tégla az emberiség egyik legrégibb kísérője. Jelenlegi ismereteink szerint kb. 9000 év óta használjuk. A kezdeti időkben napon szárított agyagtéglát használt az ember, később, a fazekasság fejlődésével rájött, hogy jobb minőséget kap, ha kiégeti, nem pedig szárítja. Használta alapnak, falnak, néha vakolta, néha nem. Használta önmagában, használta más anyagokkal, főleg kővel együtt. Összeerősítésül használt aszfaltot, agyaghabarcsot, meszes habarcsot stb. Meg kell azonban mondani, hogy a mai értelemben vett szabványosítás évezredekig ismeretlen volt.

Az ekkor használt téglák korántsem voltak a mai téglákkal azonosak. Az ős-tégla őse valószínűleg az agyaggömböc lehetett, amit a fészekrakó madaraktól leshetett el az építkezni szándékozó ember. Később a gömböcök alakja módosult, laposabb és hosszabb lett, inkább egy szivarhoz, vagy a mai vekni kenyérhez lett hasonló. Milyen érdekes gondolati összefüggés fedezhető fel a kenyér és a tégla között. A kenyér az életbenmaradáshoz szükséges alapvető élelmiszer, a téglából, vagy ahhoz hasonló építőanyagból, pedig a védelmet nyújtó ház, menedék készült. Mindkettő az életben maradást szolgálta akkoriban. Talán ezért az akaratlan hasonlóság ? Mint említettem, nem lévén ekkor még összevont szemöldökű, szigorú szabvány, őskori építkezőnk, gyakorlatias ember lévén, a saját kezéhez, tenyeréhez igazította a méreteket. A tégla alakja és mérete változatos volt, ismert az úgynevezett göngyölt tégla más néven plankonvex tégla, a szíj tégla, a bélyeges tégla stb. A plankonvex tégla teljesen egyedülálló alakzat, az ó sumér korban használt formula. Lényege, hogy az alapanyagot felgöngyölték, majd méretre vágták ( kicsit a beiglihez hasonlított), kissé meglapították, ne legyen kör keresztmetszetű, és az így nyert négyzet alakot szárították, illetve építették be száradás után. Ennek az anyagnak, elemnek a mérete 30 x 30 x 8 cm körül volt. Ma már nem gyártják. Vagy például a szíjtégla. Rendkívül keskeny és hosszú, sokáig nem volt használatban de mint érdekesség, feltétlenül megemlítendő. Ma ezt sem gyártják már. Jellemző, milyen nagy becsben tartották a téglát, hogy az uralkodók lenyomatos bélyegével látták el. ( Az Öbölháború idején, míg történtek a bombázások, a történeti emlékek újjáépítése zavartalanul folyt, minden második téglába belenyomva a bombázott vezető nevét.) A kínai Nagy Fal egy szakasza is téglából épült. Ma már ezek a régi téglák komoly értéket képviselnek a gyűjtők körében. Az építők dolgát megkönnyítendő, feltalálták az idomtéglákat. Ezek az építőelemek kiválóan alkalmasak voltak falsarkok kialakítására, vagy oszlopok falazására.
A későbbi korok felfedezték, pontosabban továbbfejlesztették a téglagyártás folyamatában rejlő szervezési lehetőségeket. Méretkoordináltak. Na nem kell megijedni, nem nagyon, csak kicsit, csak éppen annyit amennyi a tégla, mint építőanyag életbetartásához szükséges volt. Kellett is, mert nem nagyon volt más hasonlóan olcsó, tartós, szilárd anyag. Azonfelül vályogból, vert falból nem lehetett emeletes épületeket húzni. A polgárosodás, városiasodás pedig megkívánta ezeket. Így tehát muszáj volt a téglát fejleszteni.
Hazánkban az 1700-as évek környékén létesült az első téglagyár. A rómaiak Magyarország területén kifejtett tevékenységéről nem beszélek. Részint mert az akkor még nem volt Magyarország, részint meg, hogy a rómaiak amerre jártak, légióik téglaégető kemencéket is vittek magukkal, semmit sem bízva a véletlenre. Azt feltétlen el kell mondani, ezek igen jó minőségű (fagyálló !) téglák voltak. Mint említettem, az idők folyamán igen sok méretváltozata alakult ki a téglának, ezek száma jócskán meghaladja a százat. A logika azonban mindegyikben egy volt, mégpedig az, hogy méretben illeszkedjenek egymáshoz, és a téglával dolgozó ember kezében elférjenek, illetve, hogy a kőműves kalapáccsal levágott tégladarabokból elkészíthetők legyenek a falsarkok, falvégek stb. Az inasiskolákban, ahol a mesterség fortélyait tanították, keményen belevésték a leendő kőműves fejébe a szabályokat és a szabályok betartását is. Ennek meg is lett az eredménye.

A múlt század második felétől e század 20-as, 30-as évekig volt használatban az úgynevezett nagyméretű tégla. E nagyméretű tégla (6,5 x 14 x 29 cm) méretei egymáshoz arányosítva voltak, 1:2:4 arányban. De ettől eltérően is meg lehetett állapítani a tégla méretét, meg is állapították. Mégpedig 6,5 x 12 x 25 cm méretben. Látszólag nem sok az eltérés, ha jobban odafigyelünk azonban már más a helyzet. A kisméretű tégla térfogata 1950 cm3, a nagyméretűé 2639 cm3. Ez azt jelenti, hogy a kisméretű (km.) tégla térfogata kb. 74 %-a a nagyméretűének, ennélfogva a súlya is ilyen arányban kevesebb. Ezáltal csökken a falvastagság, csökken az épületsúly, termelékenyebbé válik a munka stb.

Azonban az élet itt sem állt meg, az energiaárak növekedésének hatására az épületekhez előírt hőtechnika egyre szigorúbb lett. Ezzel a szigorúsággal egyidejűleg a km. tégla sorsa is megpecsételődött, számtalan előnye dacára. Mert voltak előnyei is. Viszonylag könnyen, kis veszteséggel lehetett szállítani, nemcsak a profi, de az amatőr munkát is jól tűrte, vagy egy másik igen nagy előnye, hogy bontás után ismét be lehetett falazni, gyakorlatilag az újjal egyenértékű minőségben. Azt hiszem nem véletlen, hogy eme nagy szigorítások ellenére is az építészek szinte meghatóan ragaszkodnak a téglához. Mindenféle agyafúrt ötletük támadt a tégla feltámasztására, bonyolult rögzítési módokat találtak ki arra, hogyan lehetne mondjuk a teherhordó mag elé egy 8-10 cm vastag szálas vagy más hőszigetelő anyagot felerősíteni, majd ez elé a téglaburkolatot. Hiányzik a tégla ősi, finom hézagrajzolata, árnyékhatása, az egyes darabok kissé eltérő színének esztétikai játéka.
Az energetikai probléma azonban nagy úr. Fejleszteni kellett. Ezen fejlesztéseknek egyik lépcsője volt a sok lyukú ikersejt tégla. Ez annyiban tért el gyökeresen a korábbi km. téglától, hogy a magassága amannak kétszerese, azaz 14 cm volt. És még egy jelentős eltérés, hogy míg a korabeli km. tégla általában tömör volt, az ikersejt téglában függőleges irányban lyukakat képeztek ki, miáltal részint könnyebb lett, részint javult a hőszigetelő-képessége.
Az előbb arról beszéltünk, hogy a tégla méretének csökkentésével növekedett a falazás gazdaságossága. Most pedig éppen ennek az ellenkezőjéről kell írni, a tégla magassági méretének duplájára növelésével bérmegtakarítás keletkezett. Megtakarítás keletkezett még ott is, hogy a magassági méretkülönbség miatt elmaradt minden második sorban a vízszintes habarcsterítés, nyilván kevesebb anyag kellett és kevesebb vizet is kellett a falba építkezéskor bevinni. Az újabb gond azonban jelentkezett, mégpedig most abban a formában, hogy a korábbi finom tégla-hézagrajzolatra jól tapadt a habarcs, a megnövelt tégla oldalfelületre meg nem annyira. Tehát be kellett rovátkolni a tégla oldalát. Ugyanakkor az is köztudott, hogy a lyukacsos tégla könnyebben törik, és mivel a letört darab gyakorlatilag semmire nem használható, nagyobb lett a selejt. A lyukacsos téglák felhasználhatóságának más korlátai is vannak, hogy csak az alapozáshoz és a kéményépítéshez való alkalmatlanságot említsem. (A fejlesztés fedőnevű folyamat néha olyan zsákutcákba torkollott be, s a fejlesztés eredménye annyira bonyolult lett, hogy komolyan felvetődött a kérdés: vajon nincs-e máris jóval több energia belefektetve az egészbe, mint amennyit majd megtakarítunk ?)
A tégla története persze még nem ért véget (remélhetőleg).

Amit még feltétlenül, ha csak röviden is, de meg kell említeni, ikersejt tégla után még nagyon sok minden következett, a magasított tégla, a B 25-ös tégla vagy az igen közismert B 30-as tégla. (Csak érdekességként : 1974-ben egy német feltaláló feltalálta az 50 %-ban trágyából készült falazóelemet. Égetéskor távoztak a káros baktériumok stb. További sorsa ismeretlen, pedig alapanyag gondok nemigen merültek fel.) Fel kell azonban figyelni a szóhasználatra. A későbbiekben már egyre inkább előtérbe került a falazóelem, falazóblokk kifejezés. Ezek már nem a klasszikus értelemben vett téglák, csak anyaguk hasonlít ahhoz. Egészen más méretűek , bár némi halvány visszautalás található, ezek az elemek egy más korszak termékei. Vázkerámiának is nevezik ezeket a gyártmányokat. Egyre inkább rendszert alkotnak, már nemcsak a fal, hanem a födém is ebből az úgynevezett vázkerámiából készül, beleértve például az áthidalókat is.
Röviden ennyit a tégláról.